Wark nagy hangsúlyt fektet a helyszínek ábrázolására is; az olvasó ott érezheti magát a különféle helyeken, melyek új értelmet nyertek, hála a rave-re járók kollektív törekvésének, egy disszociatív, vagy épp asszociatív élmény véget. Nem véletlenül a rave-et egy „konstruált helyzetként” írja le: az az átmeneti környezet, melyben a személyek találkoznak az őket formáló behatásokkal. McKenzie Wark írás módja a Szituacionista Internacionálét idézi, helyenként elméleti, ezt ellen pontozva személyes megjegyzéseivel, mely egy egyedi tónust ad a szövegnek. A rave- et, mint immanens társadalmi gyakorlatot, a spektákulum eltörlésével tulajdonítja, mondván ez egy helyreállító tevékenység. Wark ezen kívül ír a rave múltjáról és történelméről is, majd reflektál jelenkori funkcióira, legyen az eszképizmus, kapcsolatépítés, vagy csupán a zene szeretete.
A koronavírus járvány nagy hatást gyakorolt a rave-ek szerveződésére is; ennek apropóján emlékszik meg Wark az urbanisztika által elfeledett helyszínekre, melyek, ha csak egy este erejéig is, mennyországként működnek a rave-re járók számára. A testek, melyeknek a betöltött lelkük ad értelmet. A könyv utolsó fejezetét egyes szám második személyben írta, amelyet azzal indokol, hogy eldobni a „mindentudó narrátor” szerepét helyet biztosít egyes élmények és tapasztalatok felfedezésére, melyek kívül esnek az irodalmi és társadalmi normákból, személyesebb perspektívát nyerve ezzel. McKenzie Wark Raving című könyve nem csak a rave kultúráról szól, de a forma dekonstruálásáról, majd újra felépítéséről, identitásról és hova tartozásról.