Transzvesztita fotózás

Leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (továbbiakban LMBT)emberek érdekképviseletét ellátó fővárosi székhelyű egyesület kérelmet nyújtott be a Hatósághoz annak kivizsgálására, hogy egy pest megyei kastélyszálló jogszerűen járt-e el ügyfelével szemben.

Történt ugyanis,hogy az egyesület által képviselt kérelmező egy internetes portálon keresztül 3 napra szállást foglalt a vendéglátó egységbe azért, hogy annak patinás kertjében, elegáns környezetben készíthessen exkluzív, esküvői ruhás képeket. Amikor azonban az értékesítéssel foglalkozó munkatársszámára a telefonbeszélgetés alkalmával kiderült, hogy transzvesztita fotózásról lenne szó, a hölgy visszautasította a kérelmet és elutasította a foglalást arra hivatkozással, hogy „ilyen jellegű” fotózást a vezetőség nem engedélyez, illetve nem járul hozzá, hogy a Kastély „ilyen jellegű” képeken megjelenjen. A Kérelmező álláspontja szerint a fotózás egyértelműen transzvesztita volta miatt került elutasításra, hiszen a Kastély hotel kertjében rendezvényre, filmezésre, fotózásra rendszeresen sor kerül, így nemi identitás, mint védett tulajdonság megjelölésével kérte a hatósági eljárás lefolytatását.

A nyílt, szóbeli tárgyalás alkalmával az eljárás alá vont Kastély hotel üzemeltetője első perctől jóhiszeműnek és készségesnek bizonyult kiemelve azt, hogy a fotózásnak semmi akadálya nincs, és korábban sem volt. Az üzemeltető elmondása szerint az elutasításra kizárólag a rosszidőpont miatt került sor, hiszen teltházas hétvégék lévén nem tudott szabad terepet biztosítani a fotózáshoz. A Kastélyhotelben korábban is volt már transzvesztita fotózás, így az üzemetető szerint az eljárás megindításához csak a körülmények szerencsétlen összjátéka, illetve félreértés vezethetett.

A tárgyalás alkalmával a kölcsönös együttműködésnek köszönhetően a felek egyezséget kötöttek. A hatóság által jóváhagyott egyezséghangsúlyozza, hogy az eljárás alá vontnak nem állt szándékában a Kérelmezőt megbántani vagy megsérteni, és a történtekért sajnálatát fejezte ki. Az eljárás alá vont Kastélyhotel vezetősége vállalta, hogy egyelőre egyeztetett tavaszi időpontban biztosítja a Kérelmező számára az eredeti kérelemben megjelölt fotózás lebonyolítását, és a jövőben is mindent megtesz az egyenlő bánásmód követelménye maradéktalanérvényesülése érdekében.

Egyenlő Bánásmód Hatóság - 2011

Utoljára frissítve: hétfő, 18 március 2019 17:07
Tovább a kategóriában: Naturista strand »