A gyógyintézet elhagyásának joga

A betegnek a hazai jogszabályok szerint joga van a gyógyintézetet elhagyni, amennyiben azzal mások testi épségét, egészségét nem veszélyezteti. E jog bizonyos esetekben korlátozható, de csak a törvényben meghatározott okokból és módon.

Amennyiben a beteg el kívánja hagyni az egészségügyi intézményt, ezt be kell jelentenie kezelőorvosának, aki ezt a tényt a beteg egészségügyi dokumentációjában feltünteti.

Amennyiben a beteg a gyógyintézetet bejelentés nélkül hagyja el és állapota ezt nem indokolta, a kezelőorvos - az eset dokumentálása mellett - a gyógyintézet elhagyásának tényéről értesíti az illetékes hatóságokat, valamint cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes beteg esetén a törvényes képviselőt, illetve a korlátozottan cselekvőképes beteg által megjelölt személyt.

A beteg elbocsátásának a módját is szabályozza a törvény. Amennyiben az intézmény dönt úgy, hogy elbocsátja a beteget, erről előzetesen tájékoztatnia kell a beteget, illetve hozzátartozóját, lehetőség szerint legalább 24 órával a tervezett elbocsátást megelőzően.

Utoljára frissítve: hétfő, 28 január 2013 15:25