kedd, 20 augusztus 2013 12:56

Betegségek nemzetközi osztályozása - a nemi identitás zavarai

Értékelés:
(0 szavazat)

BNO az egészségügyben használt, a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló kódrendszer rövidítése. A nemzetközi szakirodalom a kódrendszert ICD-nek rövidíti (The International Statistical Classification of Diseases and Related Health Problems). Kialakításának az volt a célja, hogy bármelyik országban megbetegedett, illetve sérülést szerzett személy diagnózisát egységes kódrendszer alapján lehessen besorolni. A szabványos kódolás alapján a különféle statisztikákat, ország jelentéseket egységes kódolás alapján lehet összehasonítani.

Története

Alapja az 1893-ban elkészült Bertillon-féle osztályozás. Azóta a kódrendszer többszöri revízión ment át. 1948-ban a hatodik revíziót már az Egészségügyi Világszervezet felügyelete alatt dolgozták ki. A revíziókat elsősorban a betegségek pontosabb megfogalmazása, illetve újabbak megjelenése indokolta. Jelenleg a tizedik revíziót használják. Ennek a változatnak az előkészítése 1983-ban kezdődött, ekkor tartották Genfben a BNO-10 előkészítő értekezletet. A revízió javaslat 1984-ben, illetve 1986-ban lett világszerte publikálva. Az észrevételek befogadására, illetve az új kódtáblázat végső elfogadására 1989. szeptember 26. és október 2. között Genfben került sor. A konferencián 43 ország, köztük Magyarország képviselője jelent meg. A tagállamok 1993. január 1-jétől léptették életbe a kódrendszert. Magyarországon a 9/1993 NM rendelet hatálybalépése óta használják az egészségügyben. Sajnos a magyar fordítás nem következetes. Ezért a több ezer kód közül egy ritkább betegség kódját eléggé nehezen tudják az egészségügyi alkalmazottak megtalálni.

Használata

  • Általában a kiadott leletre, beutalóra és zárójelentésre nem csak szövegesen, hanem kódolva is megadják a diagnózis kódját.
  • 2006. október 16-ától társadalombiztosítási támogatással csak úgy rendelhető gyógyszer, ha a receptre a páciens diagnózis kódját is feltüntették . Ezt a rendelkezést az Alkotmánybíróság 29/2009-es határozata 2009 december 31-i határidővel megszüntette.
  • Fekvőbeteg ellátás esetén a beírt diagnózis a finanszírozás egyik alapja.
  • Éves statisztikai adatgyűjtéseknél általában ezt a kódolást használják.

Felépítése

A WHO (World Health Organization, Egészségügyi Világszervezet) által kiadott BNO kódrendszerben a kódok négy karakteresek. Az első karakter betű, majd következik két szám. Ez a három karakter határozza meg nemzetközi statisztikában használt betegségkategóriákat, amelyeket az esetek többségében egy negyedik karakter kisebb egységekre bont. (A negyedik karaktert az első háromtól pont választja el). Az WHO megengedi, illetve ajánlat, hogy az egyes országok az ötödik karakteren további alábontásokat alkalmazzanak. Általában a negyedik pozíción a „.8”-as jel az egyéb állapotot jelöli, míg a „.9” a három karakteres tétel címének felel meg, de minden további információ nélkül. Magyarországon a közfinanszírozott ellátások jelentési rendszerében olyan kódtörzset használnak, amely minden esetben 5 karakter hosszú, nem tartalmazza a harmadik karakter utáni pontot, és ahol nincs az ötödik (vagy ritkán a negyedik) karakteren aláosztás, ott a hiányzó pozíciókat '0'-val vagy 'H0'-val töltik fel. A finanszírozási szabályok elvárása miatt sok esetben felhasználják mind az öt karaktert. Az eredeti WHO rendszer az első karakteren az U betű kivételével az angol ABC valamennyi betűjét felhasználka. Az U-betűt fenntartották olyen ideiglenes vagy csak egyes országokban használt állapotok kódolására, amelyek nem sorolhatók be semelyik hivatalos kategóriába vagy még nem kapták meg végleges helyüket. Ezek tehát nem nemzetközi szabványos kódok. Magyarországon például az U9990-et használják – Sine Morbo (betegség nélkül) fogalom kódolására.
A kódrendszer felépítése azonban ezen túlmenően is hierarchizált, azonban a magasabb egységeket a kódok nem tükrözik vissza, és ezeket az átfogó kategóriákat nem is lehet közvetlenül használni, hanem részben a tájékozódást, részben az adatok statisztikai aggregációját szolgálják. A hierarchia legfelső szintjét a 21 főcsoport jelenti, amelyek blokkokra bomlanak. Ezek a blokkok tartalmazzák a már említett 3 karakteres tételeket.

Főcsoportok

Az osztályozás 21 főcsoportot tartalmaz. Ebből az 5. :

BNO-10-05 – Mentális és viselkedészavarok F00–F99

Ezen belül:

F64 A nemi identitás zavarai:

  • F64.0 Transzszexualizmus
  • F64.1 Kettős-szerepű transzvesztitizmus
  • F64.2 Gyermekkori nemi identitászavar
  • F64.8 A nemi identitás egyéb zavara
  • F64.9 Nem meghatározott nemi identitászavar

A BNO-kódrendszer hivatalos nemzetközi forrása a WHO honlapja; az OEP által finanszírozott egészségügyi ellátások tekintetében a gyogyinfok.hu az irányadó!

Megjelent: 4322 alkalommal Utoljára frissítve: péntek, 13 december 2013 08:48
Administrator

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.