Közösségi konzultáció

Az elmúlt egy évben szakemberek bevonásával a nem jogi elismerése (hivatalosan és a köznyelvben: nemváltás, nemváltoztatás), valamint a transz embereket érintő egészségügyi kérdések vonatkozásában azon dolgoztunk, hogy felmérjük, és egy-egy tanulmányban összefoglaljuk a hazai helyzetet, a jogi szabályozást, valamint a kialakult gyakorlatot. A hazai helyzetet mindkét téma vonatkozásában a nemzetközi ajánlások és az alapvető emberi jogi mércék (önrendelkezéshez való jog, tisztességes eljáráshoz való jog stb.) tükrében mutatjuk be. Célunk, hogy szakpolitikai, valamint jogalkalmazói szinten változás, előrelépés történjen ezekben a kérdésekben és fontosnak tartjuk, hogy ezekben a témákban, konzultáljunk veletek is.

Most készült el a nem jogi elismerésére vonatkozó anyag munkaverziója és azt tervezzük, hogy ezt az anyagot a belső csatornáinkon keresztül vitatjuk meg először transz emberekkel, hogy megtaláljuk azokat a problémákat, amelyekben változást szeretnénk elérni, és amelyekben ajánlásokat fogalmazhatnánk meg. Arra kérünk mivel ez egy munkaanyag, hogy ne terjesszétek vagy idézzétek nyilvánosan!

Azt szeretnénk tőletek kérni, hogy olvassátok el, véleményezzétek az anyagot és jelezzétek azokat a pontokat, amelyekkel kapcsolatban esetleg eltérő tapasztalatotok van, vagy máshogy látjátok szeptember 20-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen! Köszönjük.

Az anyag az alábbi linken érhető el: A NEM JOGI ELISMERÉSE MAGYARORSZÁGON_2015.09.04._munkaanyag.pdf

Utoljára frissítve: szombat, 12 szeptember 2015 21:26