Elemek megjelenítése címkék szerint: leszbikus

hétfő, 19 augusztus 2013 13:31

A transzok szövetségesének öt tulajdonsága

Szövetségesekről beszélgettünk a múlt heti transznemű tanulmányokkal foglalkozó órámon és egy előadáson is, melyet a Sokféleség Napja (Diversity Day) alkalmából tartottam az Auraria Kampuszon.
Véleményem szerint a szövetségesek minden csoportnak fontos részei. Gyarapítják sorainkat, hangukat adják és esetenként egy bizonyos mennyiségű erőt is hoznak, mely nélkülük hiányozhat a csoportnak a tágabb társadalomban való megítélése miatt, melyben a csoport legalább egyenjogúságot, ha nem is elfogadást kíván elérni.

Ez utóbbi sajnálatos, de tény. Szövetségesek nélkül sok csoport nem lenne képes olyan gyorsan és sikeresen előbbre jutni, mint külső segítséggel. A szövetségesek minden mozgalom fontos elemei. Írtam már szövetségesekről, de úgy gondolom, sohase árt visszatérni a témához, tehát szeretném körvonalazni, hogy szerintem mi a transzok szövetségeseinek öt legfontosabb tulajdonsága:

1. A transzok szövetségese tisztában van saját erejével és kiváltságos helyzetével és elfogadja ezt, de elismeri a miénket is. Más szóval a transzok szövetségese érti, hogy nem vagyunk áldozatok és nincs szükségünk megmentésre, viszont egyben azt is érti, hogy a szövetségesek támogatása jó hatással van közösségünkre.

A transzok szövetségesei elsődlegesen saját személyes erőink fejlesztésében és alkalmazásában segítenek nekünk olyan helyzetekben, melyekben nekik van és nekünk hiányzik, ahelyett hogy átvennék az irányítást és helyettünk használnák erőiket, miközben minket elnémítanak. Sok közös előadást tartottam már nem-transz szövetségesekkel (akik nem mellesleg mind csodálatosak) és alkalmanként majdnem úgy éreztem, mintha mintapéldányként kezelnek, hogy rajtam mutassák be az igazságtalanságokat, melyek a transz embereket érik.

Miközben fontosnak tartom ezen igazságtalanságok észre vételét és megértem, hogy nem-transz emberek, akik csak most ismerkednek a témakörrel, fogékonyabbak lehetnek, ha nem-transz személytől kapják ezeket az információkat, azért azt is érzem, hogy ez csökkenti saját személyes érvényesülési képességemet és kivonja véleményemet - és van véleményem - a beszélgetésből.

Természetesen nem minden transz ember rendelkezik egyforma mértékű személyes erővel és mindannyiunk számára az erőnk mértéke a mindenkori helyzetünktől függ. De ha van erőnk, képeseknek kell lennünk használni is.

2. Egy szövetséges felszólal értünk, de nem szól helyettünk. Függetlenül attól, mennyi transz embert ismer és milyen régóta aktív valaki a közösségben, egy szövetséges érti, hogy a transz embereknek magukért kell beszélniük, és hogy mi tudjuk a legmegfelelőbben leírni saját tapasztalatainkat.

A tranzícióm elején egy bizonyos LMBT szervezet tanácsadó testületének tagja voltam. Amikor egy "LMBT tanácsadást" készítettünk elő valaki megkérdezte mi is az a "transznemű".

Mivel én voltam a csoport egyetlen transznemű tagja nekem kellett volna ezt a kérdést megválaszolnom. E helyett a csoport vezetője, egy meleg cisznemű férfi, magára vállalta a feladatot - és részben hibás információkat ismertetett. A jelenből nézve hihetetlennek tűnik, de hallgattam. Még nem találtam meg a hangomat. De megtanított egy leckét arról, hogy ki is az igazi szövetséges és ki, aki csak magát akarja fontosnak láttatni.

Mindennek ellenére szükségünk van más hangokra, emberekre, akik megvédenek, szólnak értünk, főleg ha nem vagyunk jelen. A transz és szövetséges hangok kórusa tökéletes harmóniát alkot (nehezen hiszem el hogy épp leírtam ezt az elcsépelt közhelyet).

3. A transzok szövetségese könyveket, weboldalakat, filmeket, konferenciákat és más forrásokat használ, melyekkel tanulhat a transz közösség mibenlétéről, továbbá kérdéseket tesz fel transz embereknek, amikor ez helyénvaló. A tanulás a transz közösségről nem tűnhet erőfeszítésnek egy szövetséges számára. A szövetségest valóban érdekli az információ.

Volt rá példa hogy szövetségben érdekeltek így közeledtek: "Szeretnék szövetséges lenni, de semmit nem tudok erről. Te mit tudsz elmondani nekem?" Ez egy ismeretterjesztési helyzetben, ahol azért vagyok ott, hogy transz kérdésekről nyilatkozzak teljesen megfelelő kérdés. De ha épp egy szórakozóhelyen vagy étteremben vagyok, vagy éppen csak pihenek, inkább nem kezdenék mindent a legelejéről. Szerintem többségünk inkább azt szeretné, hogy egy szövetségben érdekelt személy először megszerezne néhány egyszerűen elérhető ismeretet és azután kérne meg minket a tudáshézagok betöltésére vagy félreértések tisztázására.

4. A transzok szövetségese a befogadásért dolgozik, nem csak a sokféleségért. Más szóval a "T" betű hozzáadása egy szervezet nevéhez vagy transz embereket ábrázoló képek megosztása a weboldalon sokféleséget tükröznek, viszont önmagukban nem tükröznek befogadást.

A sokféleség azt jelenti, sokféle embercsoport látható és reprezentált a szervezetben. A befogadás azt, hogy ez a sokféle ember mind részt vesz a szervezet munkájában és befolyásos, vezetői hatalommal járó feladatokat is ellátnak. Nem létezhet befogadás sokféleség nélkül, de egyértelműen lehetséges sokféleség befogadás nélkül. Mind a kettő szükséges.

Hány transz ember ment el egy "LMBT" szervezethez, csak hogy azzal szembesüljön, valójában nincsenek is szolgáltatások transz emberek számára és az ott található "LM" (ritkán B) emberek nem tudnak sokat, ha egyáltalán valamit, transz ügyekről vagy forrásokról? Minden nap történik ilyen. Ne tégy egy reprezentatív képet egy poszterre és hidd, hogy ezzel a dolgod el is van intézve. A sokféleség és a befogadás két külön pár cipő.

Nézd innen: a sokféleség az, hogy "Rendezek egy bulit és mindenkit meghívok". A befogadás, hogy "Rendezzünk egy bulit!".

5. A transzok szövetségese a transzok egyenlőségéért dolgozik, akkor is, amikor nincsenek transzok körülötte. A transzok jogai és egyenlősége részei egy szövetséges életének és ez az indíték akkor is megvan, ha nincsenek transz emberek jelen, és még akkor is, ha nincs transz ember, aki tudatában lenne annak, mit csinál a szövetséges. Szövetségesnek lenni kell, nem lehet ki és bekapcsolni a helyzettől függően.

El kell ismernünk őket és köszönetet kell mondanunk szövetségeseinknek. Ez rendkívül fontos, és ha természetesnek vesszük őket, könnyen eltűnhetnek. A szövetségeseknek nincs szükségük velünk maradni. De egy valódi szövetséges nem is az elismerésért teszi. A transz jogok és az egyenlőség egyszerűen része a létüknek. Ezt élik és nap mint nap ennek szellemében cselekszenek. Más szóval, egy szövetséges feladata sose ér véget (megint egy elcsépelt közhely).

Nyilván még sorolni lehetne a transz szövetséges tulajdonságait. Ez csak néhány a kedvenceim közül. És úgy hiszem ezek ugyanúgy érvényesek azokra a transzokra, akik olyan csoportok szövetségesei szeretnének lenni, melynek nem tagjai. Emlékeznünk kell rá, mit akarunk és igénylünk másoktól, majd magunkra vállaljuk, hogy ezeket a tulajdonságokat és tevékenységeket a magunk életébe és szövetségesi szerepünkbe vigyük.

Matt Kailey

Forrás: Tranifesto
Fordította: Evelin

Kategória: Általános