Elemek megjelenítése címkék szerint: AIDS

vasárnap, 01 december 2013 13:48

HIV/AIDS a transz* közösségben

aids ribbonA transznemű közösség az egyik legveszélyeztetettebb csoport lehet Magyarországon is a HIV fertőzés szempontjából. Adatok egyáltalán nem állnak rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy hány transznemű ember fertőzött. Általában világszerte ez a helyzet mivel nincs male to female (férfiból nő) vagy female to male (nőből férfi) nemi kategória a jelentésekben. Kalifornia egy ritka kivétel ebből a szempontból. 2002-ben vezették be a két új opciót és egy 2008-as jelentésből 1 kiderült, hogy a transz népesség 6,8%-a HIV pozitív, ez volt a legmagasabb arányban fertőzött csoport megelőzve a férfiakat is akik férfiakkal szexelnek. Ugyanezen jelentés szerint az afro amerikai transzneműek között majdnem 29% volt a fertőzöttségi ráta. Természetesen a becslések széles határok között mozoghatnak attól függően is, hogy kiket kérdezünk, hogyan határozzuk meg a HIV státuszt - az adott személy nyilatkozik, vagy HIV teszt alapján - de a HIV mindenféleképpen fontos kérdés a transznemű közösségben (is).

Magyarországon korábban nem nagyon foglalkozott senki HIV szempontból a transznemű közösséggel. Nem állnak rendelkezésre információs források, érzelmi támogató rendszer illetve HIV tájékoztató anyag. A viszonylag magas kockázati tényezők ellenére nem kap figyelmet a transznemű közösség a HIV prevenció területén. A kulturális és szociális elvárások csak tovább marginalizálják a transznemű közösséget ezen a területen is.

HIV előfordulás a transznemű közösségben

Amíg az átviteli módok más közösségekhez képest nagyon hasonlóak a transz* közösségben, van néhány tényező ami a magukat transzneműként azonosító embereket nagyobb HIV kockázatnak teszik ki.

Megelőzés - a közösség azonosítása kihívás

A transznemű emberek korábbi negatív tapasztalataik miatt gyakran nem tárják fel transz státuszukat. Ez megnehezítheti a megelőző üzenetek célba juttatását a közösség felé. Ráadásul az információk gyakran nemekre célzottak. Ha valaki nem azonosul egyik nemmel sem az üzenet el sem juthat igazán hozzá.
Fontos a szexuális irányultság és a szexuális viselkedés alapján elkerülni a feltételezéseket, mert a közösségben nagy a diverzitás mind az irányultság mind a viselkedés területén. Vannak akik transzneműek és melegek, heterok, biszexek vagy leszbikusok stb. Például transz férfiak rendelkezhetnek különféle irányultságokkal és lehetnek a partnereik között meleg férfiak és transz nők is.

Pszichológiai egészség

A transz* közösség tagjai a saját anatómiájukat gyakran egészen másképp érzékelik mint azt az orvosi közösség tenné. Közös hivatkozási pontok nélkül az egészségfejlesztés és oktatás egyre nehezebb. Például egy anatómiailag férfi személy aki nőként éli meg identitását utalhat az ánuszára mint a vaginájára. Az orvosi közöség legkevésbé sem érzékeny erre az identifikációra, ebben a helyzetben az egészségügyi szolgáltatás, a fejlesztés és az oktatás nagyon nehéz.

A transz férfiak egészségügyileg alúltanulmányozottak. A transz nőkhöz képest nagyon keveset tudunk a HIV kockázatról és a szexuális egészséggel kapcsolatos igényeikről. Egy átfogó elemzésből amely 29 tanulmányt értékelt ki, világosan kiderült, hogy mindössze öt gyűjtötte külön az adatokat a transz férfiakról.

Viselkedések és tényezők melyek növelik a HIV fertőzés arányát a transznemű közösségben: magas arányú kábítószer és alkohol fogyasztás, munkanélküliség, családi támogatás hiánya, erőszak, megbélyegzés, diszkrimináció és negatív egészségügyi tapasztalatok.

Szexuális kockázatok

A magukat transzneműként azonosítók gyakran kísérleteznek szexuálisan és lehet, hogy nem is ismerik a biztonságosabb szex lehetőségét. Emellett sokan szexmunkát végeznek annak érdekében, hogy pénzt teremtsenek elő a szükséges orvosi kezelésekre, beavatkozásokra vagy gyakran azért mert a munkáltatók diszkriminálják a transznemű embereket és ezzel szinte lehetetlenné teszik a legális munkavégzést számukra. Mint minden populációban, ebben is növelhetik ezek a szexuális viselkedések a HIV átvitelének kockázatát.

HIV ellátás

HIV fertőzött emberek ellátása nagyon nehéz lehet függetlenül attól, hogy kiről van szó. De azok számára akik transzneműek gyakran még több akadályt kell leküzdeni. Orvosi ellátót aki transz érzékeny és tudatában van a speciális problémáknak, nagyon nehéz. Nagyon sok transznemű ember eleve elkerüli az orvosi ellátórendszert mert nem találnak olyan szakembereket akik érzékenyek lennének a szükségleteikre.

Mit tehetünk?

A Transvanilla úgy gondolja a legtöbbet oktatással érhetjük el. Terveink között szerepel az alábbi területeken való javulás érdekében fellépni:

  •  A szolgáltatóknak biztonságos környezetet kell biztosítani a transznemű emberek számára, hogy nyugodtan beszélhessenek nemi identitásukról.
  •  A szolgáltatóknak meg kell érteniük a transznemű közösség igényeit.
  •  Megelőző oktatást kell célzottan biztosítani a transz* közösség számára, amely az ő szükségleteikre érzékeny.

1 Herbst, J. et al; "Estimating HIV Prevalence and Risk Behaviors of Transgender Persons in the United States: A Systematic Review"; AIDS Behavior; 2007

Kategória: Egészség
péntek, 26 február 2010 22:29

Transzneműek és a HIV/AIDS

A transzneműség meghatározása:

Transzneműek azok, akiknek nemi identitása, nemi önkifejezése vagy ezzel kapcsolatos viselkedése hagyományosan nem felel meg születéskori nemének. A transznemű emberek egy része úgy éli meg, hogy nemi identitása nem harmonizál anatómiai nemével, és a műtéti nemváltoztatásnak valamilyen fokát veszi igénybe, hormonkezelést kezd, vagy más kozmetikai műtétre vállalkozik. Mások viselkedésükkel vagy külső megjelenésükkel hangsúlyozzák nemi önkifejezésüket (férfias, nőies).

Bár a HIV/AIDS transznemű emberek közötti elterjedtségérõl csak kevés adat áll rendelkezésre, a HIV-fertőzöttség elég nagy arányú lehet ebben a népességben: Az egyesült államokbeli járványügyi központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) által készített felmérés, amely egy 26 fős baltimori és New York-i transznemű csoportban kitört tuberkolózisjárványt rögzített, megállapította, hogy a csoport tagjainak 62%-a HIV-fertőzött. Az egyes transznemű populációkon belüli HIV-fertőzöttség a becslések szerint 14 és 69% közé tehető. A becsléseket számos transzneműek közötti HIV/AIDS-megelőzési szükségleteket felmérő tanulmány, és kockázatos szexuális viselkedést felmérő tanulmányra alapozták.
A fertőzöttség a transznemű nő szexmunkások körében a legnagyobb mértékű.

Egy másik, transzneműek körében végzett HIV/AIDS-megelőzéssel kapcsolatos szükségletfelmérő kutatás megállapította, hogy a transznemű emberek körében nagy arányban fordulhat elő a megfertőződés szempontjából kockázatos viselkedés. A kockázatos viselkedés azt jelenti, hogy: gyakori partnerváltoztatás, rendszertelen óvszerhasználat, kockázatos tűhasználat (drogok és más anyagok, beleértve a hormon- és szilikoninjekciókat); mindehhez járul még a transzneműek számára nem megfelelõ oktatás és prevenciós tevékenység.
Jóllehet a transznemű emberek kockázatos viselkedésmódjának nagy arányáról számolnak be a kutatások, sok transznemű ember gondolja magáról, hogy alacsony fertőződési kockázatnak van kitéve.
(Ezt számos HIV-negatív és korábban szűrésen át nem esett emberek körében végzett helyi HIV/AIDS-megelőzéssel kapcsolatos szükségletfelmérő kutatás alapján mondhatjuk.)
A transznemû embereket általában megbélyegzi és megkülönbözteti a társadalom, ami csak növeli HIV-vel való megfertőződésük veszélyét. A transznemû állapottal összefüggésbe hozható társadalomi stigma átlagnál alacsonyabb önértékelésben, a droghasználat valószínűségének növekedésében, a transznemű nők esetében megélhetési prostitúcióban, és a biztonságosabb szexuális gyakorlat folytatásának csökkent valószínűségében nyilvánulhat meg. A társadalom peremére szorultság eredménye az lehet, hogy egyes transznemű emberek nem jutnak hozzá az oktatási, foglalkoztatási, és lakhatási lehetõségekhez.
Csak kevés transzneműekre is odafigyelő HIV/AIDS-megelőzési akció zajlik. Ezenkívül egy HIV-fertőzött transznemű személy kevesebb
eséllyel jut hozzá megfelelõ ellátáshoz, mivel anyagi lehetőségei szűkösek, kiesik a társadalombiztosítási rendszerből, fél, hogy transznemű állapotára fény derül, mivel a vele foglalkozó szakemberek
nem ismerik a transznemű emberek ellátásának módját, és mivel esetleg hátrányos megkülönböztetésben részesül (pl. kizárják a drogrehabilitációs programokból, szóban bántalmazzák vagy nem megfelelő
módon bánnak vele.) Egy 1990 és 2000 között kiszűrt HIV-fertőzöttekre kiterjedő kutatás, amely USA 34 állama járványügyi központjainak adatait összesítette, azt állapította meg, hogy a transznemű emberek nagyobb valószínűséggel tartoznak a fekete, spanyolajkú, ázsiai amerikai vagy csendesóceáni amerikai népesség körébe, mint más fertőzött csoportok tagjai.

A HIV-kockázat tényezői transznemű emberek között

(Szerzõk: Sykes, DL; Truax, SR)
Egészségügyi Szolgálat, Kalifornia, AIDS Iroda

CÉL: A HIV-vel kapcsolatos tudás, hozzáállás és kockázatos viselkedésmód mérése transznemű emberekből álló mintán. A transznemű emberek a következők miatt vannak fokozottan kitéve a HIV-fertőzésnek: nagy kockázatot jelentő partnerek; prostitúció; drog-, hormon és szilikoninjekciók esetében közös tűhasználat. Nagyon kevés kutatás célozza meg azonban magukat a transznemű embereket, és az e népesség körében gyűjtött adatok pontosságát elmossák az olyan adatlapok, amelyek csupán két nemnek biztosítanak helyet.
MÓDSZER: Hosszú személyes interjúkat készítettünk, amelyek értékelik a HIV-vel kapcsolatos tudást,
hozzáállást és viselkedést. A minta a Kalifornia állam számos megyéjéből a közösségi egészségvédelemmel foglalkozó szervezetek által eseti alapon összegyűjtött transznemű emberek csoportja.
EREDMÉNYEK: A HIV-szűrésen átment emberek között nagyon magas volt a fertőzöttek aránya. A 48,2% szűrésen átesett ember 19,6%-ának lett pozitív az eredménye, és még 3,6% nem volt hajlandó nem volt hajlandó megmondani az eredményét. Ennek ellenére a csoport több mint fele (52,4%) értékelte saját viselkedését úgy, hogy az "kevésbé kockázatos, mint a többi emberé". Azok a kockázati tényezők, amelyekrõl az érintettek maguk számoltak be, a hormoninjekciók beadására használt tűk megosztása (4,3%), a gyakori partnerváltogatás az elmúlt hat hónap során (42%), és a prostitúció (24,2%). A válaszadók majdnem negyede (23,7%) számolt be "magas kockázatot jelentő" partnerekről, beleértve az olyan férfiakat, akik férfiakkal létesítenek szexuális kapcsolatot (10,3%), a droghasználókat (16,4%) és a HIV-pozitív partnereket (5,2%).
TÁRGYALÁS: Bár nem tudjuk, hogy ez a minta mennyire reprezentatív a transznemű emberek összességére nézve, nyilvánvalóan egy HIV szempontjából veszélyeztetett csoportot mutat meg. A HIV nagy mértékű előfordulása és a személyes kockázati dossziék olyan megállapításokra késztetik a kutatókat, amelyek sürgetik a transzneműekre fokozottabban figyelõ HIV-megelőzési munkát.
Információ:
Name: Deanna L. Sykes
Address: 611 N. 7th Street
Sacramento, CA 94234
Fax: (916) 323-46421
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A HIV/AIDS és a transznemű közösségek - hatékony megelőzési és beavatkozási stratégiák

(International Journal of Transgenderism; B.E.Warren,Rosalyne Blumenstein, Sandra LaFramboise, Jamison Green)

Kevés adat áll rendelkezésünkre a HIV/AIDS-szeropozitív transznemű népességről, amelybe beleértendőek a crossdresser-ek (átöltözők), bigender-e (kétneműek), és a transzszexuális tapasztalattal rendelkező nők és férfiak. A transznemű közösség sok tagja által megtapasztalt megkülönböztetés és marginalizáció eredménye gyakran a fokozott elszigetelődés, a nem megfelelő tájékozottság, a szégyen és a félelem: mindezek megnövelik a HIV-vel való megfertőződés veszélyét. Nem áll rendelkezésre elegendő tudás arra vonatkozóan, hogy a HIV hogyan befolyásolja a nem-változtató folyamatot, és más gyógykezeléseket, és a transznemű emberekkel kapcsolatban meglévő előítéletek és megkülönböztetés is azt eredményezi, hogy a HIV-pozitív transzszexuálisok ellátása elégtelen.

A szexmunkások és a droghasználók, akik transzneműnek mondják magukat, férfiból nő crossdresserek (átöltözők), akik férfiakkal létesítenek szexuális kapcsolatot, amikor nőként jelennek meg, nőből férfi transznemű vagy transzszexuális férfiak, akiknek esetleg férfi partnerük van; ők mind fokozott HIV/AIDS-veszélynek vannak kitéve, különösen mivel csak kevés olyan jellegû oktatás és ismeret áll rendelkezésükre, ami megfelelő lenne, és érzékeny e csoportok szükségeire.

Annak ellenére, hogy a HIV-megelőzésnek megvannak a maga akadályai, nemrég nemzetközi erőfeszítés történt arra, hogy elérjék és oktassák a transznemű közösséget, illetve avatkozzanak be. Mindezt a transznemű közösségbõl szerveződő egyesületek vezették és szakemberek támogatták. A New York-i Lesbian and Gay Community Services Center Gender Identity Project-je - amelyet transzneműek irányítanak, és amely transzneműek részére szolgáltat - kapta az első állami támogatást - a New York State AIDS Institute-tól - hogy New York City-ben szervezzen meg egy HIV-megelőzési programot transzneműek számára. A kanadai, állami támogatással működő High Risk Project (kiemelten veszélyeztetettek számára működő program).

(Forrás: Meleg Háttér:Az AIDS-ről melegeknek, leszbikusoknak, biszexuálisoknak, transzneműeknek)

Kategória: Egészség
Címkék: