"Az LMBTI emberek bűnbakká tétele és polgári jogainak megsértése nagyrészt politikai szereplőktől származik, beleértve a kormányzati képviselőket, valamint a vallási vezetőket" - figyelmeztettek parlamenti képviselők.

Fourat Ben Chikha (Belgium, SOC) jelentését elfogadva a Bizottság határozottan elítélte „az LMBTI személyek jogai ellen évek óta tartó kiterjedt és gyakran virulens támadásokat” Magyarországon, Lengyelországban, Oroszországban, Törökországban és az Egyesült Királyságban, hangsúlyozva, hogy az elmúlt években elért jelentős előrelépések ma veszélyben vannak. Egyesületünk alelnöke 2020. november 27-én vett részt a jelentéstevő által szervezett meghallgatáson és beszámolt a transz emberek magyarországi helyzetéről.

A parlamenti képviselők elítélték a „genderellenes” narratívákat is, amelyek az LMBTI-emberek egyenlőségéért folytatott küzdelmet leredukálják arra a szintre, amit egyes konzervatív mozgalmak szándékosan tévesen „gender ideológiának” vagy „LMBTI ideológiának” neveznek.

Ezzel összefüggésben a bizottság felszólította a tagállamokat, hogy ne hozzanak olyan jogszabályokat, amelyek ellentétesek az LMBTI személyek jogaival, és vonják vissza a már hatályos jogszabályokat, beleértve az „LMBTI-ellenes” törvényeket is. Felszólította az érintett államokat, hogy hajtsák végre az Emberi Jogok Európai Bíróságának azon ítéleteit, amelyekben az LMBTI személyek jogainak megsértését állapították meg. Az elfogadott szöveg szerint az államoknak meg kell erősíteniük jogszabályi kereteiket, és hatékony büntetőjogi intézkedéseket kell bevezetniük.

Végül a bizottság úgy vélte, hogy paradigmaváltásra van szükség a nemek közötti egyenlőség, a káros férfiasság (maszkulinitás)  és az LMBTI emberek jogainak társadalmi és kulturális megértésében. Ezért felszólította az államokat, hogy folytassanak széles körű nyilvános figyelemfelkeltő kampányokat, és hozzanak létre egy parlamenti hálózatot, amely elősegíti a nemzeti parlamentekkel való együttműködést ebben a kérdésben.

A teljes jelentés itt érhető el