A sajtóban csupán W-ként emlegetett 37 éves nő keresetét, amelyet azért nyújtott be, hogy barátjához feleségül menjen, korábban már kétszer elutasították. Perét azért indította és azért fellebbezett, mert az illetékes hivatal kizárólag a születéskori biológiai nemét volt hajlandó alapul venni a kérelem benyújtásakor. W viszont egy állami támogatással végrehajtott műtét következményeképpen öt éve már nemet váltott, s azóta nőként él.A bíróságon azt állította, azzal, hogy új nemét nem fogadják el, a kormányzat lényegében elvette a jogát arra, hogy bárkivel - nővel vagy férfivel - házasságra lépjen. A mostani döntés "győzelem Hongkong valamennyi nőjének" - tolmácsolta véleményét hétfőn az ügyvédje. Mint mondta, W vágya arra, hogy férfi partnerével összeházasodjon, semmivel sem különbözik attól a vágytól, mint amit más nők éreznek Hongkongban.Michael Vidler ügyvéd mérföldkőnek számító eseményként értékelte a bírósági állásfoglalást. A törvényes feltételek kialakításához, a törvényhozás által a szükséges jogi keretek megteremtéséhez ugyanakkor a bíróság 12 hónapos türelmi időt javasolt és kért az érintettektől. W mindenesetre már jelezte, hogy rendkívül boldog, s máris megkezdi az esküvő szervezését.