Recep Tayyip Erdogan hivatala hozta nyilvánosságra azokat a fotókat, melyeken Bülent Ersoy-jal töri meg a napi böjtöt a török államfő. A konzervatív elnök és fejkendős felesége a hagyományos iftárt művészek egy csoportjával költötte el, köztük volt a transznemű színésznő is, akit a “Díva”-ként emlegetnek hazájában.

A vacsora helyszíne a hivatalos elnöki rezdencia volt Isztambul külvárosában, Tarabyában. A most 64 éves celeb jóllehet népszerű sztár lett hazájában, de nemegyszer kellett verbális, sőt fizikai erőszakkal is szembenéznie.

A vacsora napján, alig néhány órával az iftár előtt az isztambuli rohamrendőrök gumilövedékekkel és könnygázzal akadályozták meg a transzneműek felvonulását. A hatóságok szerint ugyanis a Trans Pride-nak nincs helye Ramadán idején. Több száz rohamrendőr vette körbe a Taksim teret, ahol egyébként is tilos bárminemű demonstráció a 2013-as kormányellenes megmozdulások óta.

Bírálói gyakran vádolják azzal Erdogant, hogy 2003 óta, amikor még miniszterelnökként hatalomra került, iszlamizálni igyekszik Törökországot, aláássa a modern köztársaság világi alapjait. Az elnök az aktivistákat gyakran bosszantja fel a szexről és a családtervezésről vallott konzervatív nézeteivel. Mindazonáltal attól tartózkodik, hogy az LMBT+ emberekre nyilvánosan megjegyzéseket tegyen.