Azért csak két kérelmező nevében fordultunk az Alkotmánybírósághoz, mert az AB nem biztosít egyedi jogorvoslatot egyedi ügyekben: nem dönthet az egyedi kérelem tárgyában és nem is nyújt kártérítést. Kizárólag azt vizsgálja, hogy a jogszabály, amire hivatkozunk – az egyedi ügyekben - sérti-e az Alaptörvény valamelyik rendelkezését. Amennyiben sérti, akkor ezt megállapítja és elrendelheti annak megsemmisítését.

A Transvanilla által benyújtott alkotmányjogi panasz

Az alkotmányjogi panaszt benyújtó két kérelmező közül az egyik már nyújtott be a nem jogi elismerésére vonatkozó kérelmet a Kormányhivatalhoz és ugyanazt a sablon tájékoztatást kapta, mint mások is, mely szerint nem bírálják el a kérelmét és az új eljárásrend kialakítása folyamatban van. A másik kérelmező pedig olyan panaszos, aki még nem nyújtott be a nem jogi elismerésére vonatkozó kérelmet, de mindezek ellenére szeretne, ám az új törvény miatt már nem teheti. Azért tartottuk fontosnak, hogy két kérelmező ügyét vigyük az AB-hez, hogy kétféle lehetőséget is kimerítsünk, biztosra menjünk és megpróbáljuk kizárni a lehetőségét az elutasításnak. Az egyik alkotmányjogi panasz (de lehet, hogy mindkettő) reményeink szerint alkalmas lesz arra, hogy ezen keresztül az AB foglalkozzon az újonnan elfogadott rendelkezéssel: megvizsgálja az Alaptörvénybe való ütközését (emberi méltóság, önrendelkezéshez való jog stb.) és megsemmisítse azt. Ennél többet az egyedi ügyekben az AB nem tehet.

Utólagos normakontroll

A törvényt még ún. utólagos normakontroll keretében is vizsgálhatja az AB. Ez azt jelenti, hogy az Alaptörvényben felsorolt személyek (csoportok) kérhetik a törvény vizsgálatát, annak hatályba lépésétől számított 180 napon belül: az országgyűlési képviselők egynegyede, a Kúria elnöke, a Legfőbb Ügyész és az Alapvető Jogok Biztosa (AJB).

A felsoroltak közül egyedül az emberi jogokkal foglalkozó biztos (aki egyébként egy frissen megválasztott új ember) esetében lehet némi reális esély arra, hogy az AB-hez forduljon. Sajnos ennek is kicsi az esélye, mivel az elmúlt hetekben nem szólalt meg a törvénytervezet kapcsán és a leveleinkre, valamint nyilvános felszólításunkra sem reagált. Nemzetközi szinten is lobbizunk azért, hogy minél többen vonják őt kérdőre, és minél több szakmai nyomás érkezzen hozzá azzal kapcsolatban, hogy az alapvető jogok biztosának korábbi állásfoglalásainak megfelelően cselekedjen: ítélje el a törvényt és kérje az AB előtti vizsgálatát Ezt a lobbizást már korábban elkezdtük és reményeink szerint lesz pozitív következménye.

A törvény vonatkozásai

Ami fontos még a most elfogadott törvénnyel kapcsolatban: a törvényt minden folyamatban lévő és leendő kérelmező ügyében alkalmazni kell. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Kormányhivatal valószínűleg mindenki kérelmét el fogja utasítani (vagy nem fog lépni érdemben semmit, ahogy eddig tette): azokét, akiké bent van és azokét is, akik a jövőben fordulnának kérelemmel a hivatalhoz. Álláspontunk szerint az elutasító határozattal nem érdemes bírósághoz fordulni, ugyanis a jogalkotók erre az esetre is fogalmaztak meg vonatkozó rendelkezést, miszerint a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell a törvényt. Arra kérjük az érintetteket hogy ennek fényében mérlegeljék azt, hogy érdemes-e megkeresni most a Kormányhivatalt.

Határidők

Az egyéni alkotmányjogi panaszok ügyében 120 napja van az AB-nek arra, hogy a panasz befogadhatóságáról döntsön. Amennyiben vizsgálatra érdemesnek tarja, akkor megint 180 napja van arra, hogy döntésre kerüljön az ügy. És ez a továbbiakban még meghosszabbítható.

Visszamenőleges hatály

A törvénynek nincsen visszamenőleges hatálya, ami azt jelenti, hogy a korábban megkapott engedélyeket ez nem érinti.

EJEB (Emberi Jogok Európai Bírósága) ügyeink jelenlegi állása

Mivel egyezménysértés mindenképpen történt azáltal, hogy a magyar állam nem biztosította a nem jogi elismerését a kérelmezők számára (valakiknek egy ideig, a többségnek pedig a mai napig sem), ezért a mostani törvény elfogadása ezt az egyezménysértést megerősíti. Ott zajlik az eljárás, nehéz megjósolni előre, hogy miben lesz előbb döntés: itthon az AB előtt vagy Strasbourgban az EJEB előtt. Mi amellett érvelünk, hogy a folyamatos jogsértés és állandó kiszolgáltatottság miatt fontos lenne, hogy mindkét szerv minél előbb döntsön. Az EJEB előtt indult eljárások kérelmezőivel a napokban ismételten felvesszük a kapcsolatot email-ben.

Jövőbeni EJEB ügyek

Aki jelenleg nem ügyfelünk az EJEB előtti eljárásokban, de már 2020. május 29. előtt (a törvény hatályba lépése) adott be a nemének jogi elismerésre vonatkozó kérelmet és szeretne a segítségünkkel a nemzetközi bírósághoz fordulni, az vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nem vagy egyedül!

Igyekszünk minden felmerülő kérdésetekre választ adni, ezért arra bátorítunk benneteket, hogy ha a fenti információkkal kapcsolatban további kérdésetek van, akkor is írjatok az alábbi címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Transvanilla Transznemű Egyesület a továbbiakban is kitartóan fog küzdeni közösségünkért. Megértjük a kiábrándultságotokat, illetve az aggodalmaitokat, melyet a kialakult helyzet okoz, ezért mi minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbb módon segítsünk.

Illetve ha nem vagy érintett, de ismersz magyar transz és interszex embereket, akkor arra kérünk Te is lépj velük kapcsolatba, támogasd őket ebben a nehéz időszakban, segíts elviselni az elviselhetetlent!

2020. május 28. SAJTÓKÖZLEMÉNY - A Transvanilla Egyesület két transznemű panaszos képviseletében az Alkotmánybírósághoz fordul

2020. május 19. Igent a Nemre - Nem jogi elismerését Magyarországon! 

A transz embereket ellehetetlenítő törvényjavaslatra adott reakciók kronológiája 

2020. április 20. - KÖZLEMÉNY: Kérjük az alapvető jogok biztosát, hogy lépjen fel a transz embereket ellehetetlenítő törvényjavaslat ellen

2020. április 01. - KÖZLEMÉNY: Az Emberi Jogok Európai Bírósága júniusig adott határidőt Magyarországnak 

A nem jogi elismerése - Nemzetközi kitekintés 2017

Hogyan segíthetsz?