Transvanilla Transznemű Egyesület

Pünkösdi T* Túra

A TransVanilla Egyesület május 26.-án szombaton túrát szervez bográcsozással egybekötve transzneműeknek és barátaiknak.

Ez jó  alkalom arra, hogy együtt legyünk, együnk-igyunk,  kutyát sétáltassunk, csevegjünk, játsszunk, ismerkedjünk és pihengessünk a szabadban.

A Pilisborosjenői Kevélyhegyi tanösvény első 4 állomását járjuk be.

Pilisborosjenő Budapesttől északra, a Pilis-hegység. délkeleti lábánál fekszik. Az Árpád-hídtól induló busszal (840) fél óra alatt kényelmesen elérhető. Autóval a Külső-Bécsi útról Üröm-Pilisborosjenő felé letérve pár száz méter után kanyarodhatunk rá a faluba vezető régi útra, melynek legmagasabb pontjáról gyönyörű kilátás nyílik a hegyek között megbúvó községre.

1. Szt.-Vendel emlékmű

Szt. Vendel az állatok védőszentje, pásztorként szokták ábrázolni. Mivel az állatállomány itt is a megélhetés alapját jelentette, a falubeliek gyakran fohászkodtak hozzá segítségért. „Szép szokás volt, ünnepén október 20-án körmenettel vonultak a szoborhoz imádkozni, énekelni, a jó Isten áldását kérni. Mire a processzió odaért, a pásztorok a közelbe hajtották a csordát, a legények kilovagoltak a lovakkal, így a pap az állatokat is megáldotta.”

2. A Kálvária

A 278m magas Vendel-hegyen található Kálváriát 1929. június 30-án szentelték fel. A 14 stáció és a keresztek többnyire adományokból készültek. A középső kereszt Brunner Ferenc és Stadler János kőfaragó mesterek munkája.

2002-ben a hívek és a Pilisborosjenői Önkormányzat anyagi támogatásával újították fel.

A kőkeresztek mögött néhol kibukkan a Hárshegyi Homokkő. A stációk mögött telepített feketefenyves található, melyet itt honos cserjék, pl. cserszömörce, galagonya, gyepűrózsa kereteznek. A stációk között száraz lejtősztyepprét található. A fűfélék közül a különböző csenkeszfajok dominálnak. Májustól nyílik itt szarvas kerep, barátszegfű, ezüst ill. molyhos pimpó, ösztörűs veronika, koloncos legyezőfű, hegyi here, mezei szarkaláb. A falubeliek régen ide jártak gyógynövényeket gyűjteni, pl. kakukkfüvet, kamillát.

3.A Teve-szikla

Ezt az érdekes sziklaalakzatot triász fődolomit alkotja. A dolomitot a földtörténet oligocén időszakában kovás forró vizes oldatok járták át, amitől keménysége és ellenállóképessége megnőtt. A kovás részek kevésbé pusztultak, mint a körülötte lévő könnyen aprózódó dolomit, így kipreparálódtak és érdekes formájú sziklatornyokként meredeznek a magasba.

A sziklák melletti bányában a dolomitot és az erre települt hárshegyi homokkövet bányászták.

4. Az „Egri-vár”

A Teve-sziklát elhagyva a völgyben húzódó földúton indulunk az Egri-vár felé. Jobb kéz felől a Nagy-Kevély magasodik, balra a Fehér-hegy látható. Ennek K-i oldalában felhagyott murvabánya jelzi, hogy itt nemrég még bányászták az aprózódó dolomitot. Aki letérve a tanösvény útvonaláról felkapaszkodik a bányához, körülötte gyönyörű árvalányhajas rétet talál. Az árvalányhaj védett pázsitfűfélénk!

1968-ban Várkonyi Zoltán itt forgatta a Gárdonyi Géza regényéből készült „Egri csillagok” című film egyes részleteit, melyhez díszletként építették fel az Egri vár mását. A környező völgyben és dombokon játszódtak a nagy csatajelenetek. A vár körüli, valaha mezőgazdasági művelés alatt álló területet, azóta töviskes cserjés nőtte be, ami a beerdősülés első lépcsője. Ezt a társulást tövises-tüskés cserjék alkotják, mint a gyepűrózsa, kökény, szeder, de sok a kutyabenge, galagonya és sóskaborbolya

Ajánlott kényelmes cipő és megfelelő öltözet.

Részvételi szándék jelzése és bővebb információ:   Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

transvanilla.hu

TámPONT logo

Transvanilla hírlevél

Nem jogi elismerése

 

Adó 1 százalék felajánlás

Jelentsd a transzfóbiát!

Nemi identitás, nemi önkifejezés miatti erőszak, diszkrimináció? Jelentsd!

Transz tiszteletet most

Facebook

Transvanilla Egyesület a Sziget Fesztiválon - 2018

Tagjai vagyunk

Tagjai vagyunk: TGEU, ILGA, ILGA-EUROPE

Látható transzok

látható transzok blog

Írj nekünk

Levelezési cím: 1656 Budapest Pf. 92

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


TÁMórák: szerda - péntek 16-19
Személyesen: Budapest VII. Hernád utca 38.
Telefonon: +36 1 236 0203