A pakisztáni parlament elfogadott egy törvényt, mely biztosítja transznemű állampolgárai számára az alapvető emberi jogokat és törvényen kívül helyezi a diszkriminációt a munkaerő piacon. Az aktivisták történelmi pillanatnak tartják ezt a lépést a konzervatív dél-ázsiai országban.

A parlamenti képviselők 2018. május 1-én szavazták meg a széleskörű Transznemű Személyek Jogait Védő Törvényt a fővárosban, Iszlámábádban.

A törvény biztosítja a jogot, hogy Pakisztán állampolgárai a hivatalos dokumentumaikban (személyi igazolványok, útlevelek, jogosítványok, iskolai végzettséghez kapcsolódó iratok stb.) is szabadon határozhassák meg magukat férfiként, nőként, illetve mindkét nemhez, vagy egyikhez sem tartozónak.

A döntés garantálja, hogy az állampolgárok szabadon fejezhessék ki magukat, valamint meghatározza a nemi identitás fogalmát: "A személy legbensőbb és egyéni érzése, mely lehet női, férfi, mindkettő, illetve egyikhez sem tartozó identitás és mely eltérhet, vagy megegyezhet a születéskor meghatározott nemével".

"Azt hittem, hogy ez nem fog bekövetkezni az én életemben, de most szerencsésnek érzem magam, hogy tanúja lehetek annak, hogy a parlementem bevezette ezt a törvényt" -nyilatkozta Bindiya Rana, veterán transz aktivista Al Jazeera hírcsatornának.

"Amikor ezért a döntését küzdöttünk, nem azokért a transznemű emberekért harcoltunk, akik már leéltek 40-50 évet, hanem Pakisztán következő generációjáért" - mondta.

Kiközösítve a társadalom által

Habár nem létezik megbízható hivatalos statisztika a pakisztáni transzneműek létszámát illetőleg, a Trans Act szervezet a 207 millió lakosból 500 ezerre becsüli azoknak a számát, akik transzneműként határozzák meg magukat.

A 2017-es népszámlálás szerint 10418 transznemű él Pakisztán területén. Erről a számról a mai napig vitatkoznak a közösség tagjai.

A társadalmi kiközösítés miatt a pakisztáni transzneműek gyakran arra kényszerülnek, hogy kolduljanak, szexmunkát vállaljanak, vagy táncoljanak a megélhetésért.

Ugyanakkor ezzel ellentétes körülmények is megfigyelhetőek a dél-ázsiai társadalomban. Vannak helyek, ahol a transznemű embereket, különösen a transz nőket mélyen tisztelik. Őket  Khwaja Sirah-nak nevezik és az ottaniak hite szerint spirituális erővel rendelkeznek és képesek áldást adni másoknak.

Rana a következőket nyilatkozta: "Az emberek azt gondolják, hogy csak arra vagyunk jók, hogy énekeljünk és táncoljunk az esküvőkön".

"Semmibe veszik az alapvető emberi jogainkat azzal, hogy megtagadják a munkaadást számunkra a helyzetünk miatt" - tette hozzá.

"A rendőrség nem veszi jegyzőkönyvbe az olyan bűneseteket, melyeket ellenünk követnek el".

A Pakisztáni Emberi Jogok Bizottsága szerint több támadás is érte a transz aktivistákat a múlt évben, különösen az észak-nyugati Hajber-Pahtunhva tartományban.

Az új törvény határozottan elutasítja a diszkriminációt transznemű személyek ellen a munkáltatók, oktatási és egészségügyi intézmények dolgozói, utaztatási cégek, magánvállalkozók, valamint egyéb szolgáltatásokat nyújtók által.

Ezek mellett kimondja, hogy a kormánynak finanszíroznia kell olyan biztonságos intézményeket, központokat, ahol menedéket lelhetnek az olyan transz állampolgárok, akik veszélyben érzik magukat.

Továbbá garantálja a transznemű emberek számára az örökösödést - mely korábban sok vitát kavart iszlám törvény különböző értelmezései miatt -, hogy jelentkezhessenek állami pozíciókra, a szabad gyülekezést, a nyilvános helyeken való megjelenést és egyéb specifikus jogokat.

Habár a közösség aktivistái aggódnak a törvény kivitelezése miatt, ezek hatalmas előrelépések a pakisztáni transzneműek jogainak ügyében.

"Úgy hiszem, hogy alapjaiban véve pozitív hatása lesz a törvénynek" - mondta Mehlab Jameel, aki egyike azoknak az aktivistáknak és ügyvédeknek, akik részt vettek a döntés megszületésében.

"A törvényekkel az a probléma, hogy az olyan csoportok tagjai, akik ilyen mértékben vannak marginalizálva, legtöbbször nincsenek tisztában a saját jogaikkal" - tette hozzá.

Jameel szerint az új törvény egy olyan alapot biztosít az aktivisták számára, mely lehetővé teszi, hogy képesek legyenek megváltoztatni olyan pakisztán bűnügyi, illetve büntetés végrehajtói eljárásokat, melyek miatt korábban büntetlenül maradtak a transzneműek ellen elkövetett cselekmények.

"A közösség legtöbb tagja nem akarja bejelenteni, ha szexuális erőszaknak vagy zaklatásnak van kitéve, mert fél attól, hogy a rendőrség őt fogja okolni és nem az elkövetőt".

"Tehát, ez a törvény lehetővé teszi, hogy további lépéseket tegyünk annak érdekében, hogy megváltozzanak más problematikus törvények és jogszabályok".

Az Amnesty International pakisztáni kihelyezettségének kutatója, Rabia Mehmood támogatja a fejleményeket.
Mehmood nyilatkozata szerint "Pakisztán ezzel a döntéssel bekerül azon kevés országok közé, melyek elismerik, hogy a transzneműek saját maguk határozhatják meg a nemi identitásukat."

"Az ország transz közössége nagy reményekkel bír a törvénnyel kapcsolatban. A végrehajtása kulcsfontosságú abban, hogy a méltósággal és tisztelettel övezve éljék az életüket".