A mai helyzet az, hogy a bíróságok jogszabályok totális hiányában véletlenszerűen, a nap ihlete alapján ítélik meg a nemváltoztatást: általában, de nem mindig a Legfelsőbb Bíróság évekkel ezelőtti kázusára hivatkozva elvárja a bíróság a transzneműektől, hogy a saját szüleiket pereljék be, mert hibásan állapították meg a nemüket. Ha a szülők már nem élnek, kurátort jelölnek ki, akinek a feladata, hogy ne hagyja, hogy a pert elveszítsék. Ezt az abszurditást megszünteti az IM törvényjavaslata.

Amit kifogásolnak az IM javaslatában, az, hogy több, a bírósághoz való jogot elhalasztó lépésből áll majd a procedúra, az Igazságügyi Minisztérium szerint:

  • diagnózis két orvostól (pszichiáter vagy szexológus), hogy az illetőnél a "transzszexualizmust" állapította meg (igen: a törvény, és nem pedig az orvostudomány, határozza meg, az orvosnak mit kell megállapítania);
  • egy külön, az Egészségügyi Miniszter által kinevezett bizottsághoz kerül az ügy, amely orvosokból és pszichológusból áll;
  • a bizottság egy 1-3 éves "valós élet teszt" (Real Life Test) időszak után hoz végleges döntést, amellyel lehet bíróságra menni csak (a próbaidőszak alatt az illetőnek eddigi névvel, de választott nemében kell élnie a hétköznapjait - ezen a ponton csak gúnyolódni lehet, ezt teszi is a javaslatot kommentáló Edyta Baker a Trans-Fuzja alapítványtól);
  • végül a bírósághoz fordulhat az illető, amely elrendeli, hogy a születési anyakönyvben megváltoztassák a nemre (és persze a névre) vonatkozó rovatokat, új dokumentumokat adjanak ki új névre, új nemre, a mostani huzavonák nélkül.

A cikk szerint a valós élet teszt (eddig nem alkalmazott, az IM által újonnan bevezetett elem) hosszúsága (1-3 év) és eljárásának körülményei egyrészt a bizottság önkényes döntésétől függnek majd, másrészt fölöslegesen meghosszabbítják és bonyolítják a nem megváltoztatásának folyamatát, sőt az illető csak a "próbaidő" után fordulhat bírósághoz. Persze az IM úgy magyarázkodik, hogy a "próbaidő" jó dolog a transznemű emberek számára, mert így lassacskán "megtanulhatják" az új szerepet.

Ezzel szemben Anna Grodzka törvényjavaslata korszerű, semleges, pertinens fogalmakat használ: nemváltoztatás, nemi identitás, anyakönyvi nem. Ehhez képest az IM javaslatában hiába keresitek ezeket. Valami ócska, elavult a fogalomtára...

Írta: Arkadiusz Karski