A transznemű szerb-kubai származású író/rendező végig kíséri kamerájával Feña egy nagyon kaotikus 24 óráját. A Lío Mehiel által megformált Feña nemrég előbújt transz férfiként éli a mindennapjait New York-ban, és próbál túljutni minden nehézségen,ami elé kerül. A film elején ez a nehézség pont az ex-barátja, akivel szakításuk (és Feña tranzíciója) óta nem találkoztak, mégis együtt töltik az éjszakát. Sőt, egy jóval bensőségesebb pillanaton is osztoznak, amikor John megérinti a műtéti hegeket Feña mellkasán. A régi, forró érzelmek újra felkavarodnak bennük, másnap reggel John azonban mégis hidegen távozik a szobából.

A következő váratlan helyzetet Zoé, Feña 14 éves húga okozza, aki az iskolából ellóg csak azért, hogy a bátyjával, akit már legalább egy éve nem látott, töltsön egy napot. Csak hogy Feña attól tart, hogy az anyjuk, aki korábban elküldte őt otthonról, azt gondolja majd, hogy elrabolta a húgát. Emellett az is felkavarja őt, hogy nem tudja felvenni a bankból a fizetését, mert a csekken és a személyijén szereplő nevek eltérnek, a banki alkalmazott pedig a magyarázat (“transz férfi vagyok”) után is direkt “hölgyemnek” szólítja őt, és nem váltja be a csekkét. Végül a húgával közösen felmennek Feña barátjának az üres lakására, ahonnan egy rövid pihenés után véletlenül kizárják magukat. A srác éppen nyaral, a másolt kulcs pedig Feñánál van, pontosabban a zárt ajtó mögött pihen a többi cucca mellett. A rendező és a színész pont itt döntenek úgy, hogy gyógyítani akarják a mindannyiunkban élő kisgyereket és testvért, úgyhogy Feña és Zoé a feszült helyzetben is szeretettel és elfogadással fordulnak egymáshoz. A képernyőn keresztül is érezni lehet a kettejük között megerősödött köteléket és támogatást. Igazából mindkettőjüknek szüksége van a másikra, így felmerül az a gondolat is, hogy Zoé elköltözzön az abuzív anyjától Feñához. 

Miután Zoét kiteszi a korábbi otthonuk előtt, Feña a reptérre tart, hogy felvegye a Kubából érkező apját. Pablo angolja nem erős és Feña sem tud annyira jól spanyolul, azonban mégis értik egymást pont annyira, hogy érzelmi viharokba kerüljenek a másik miatt. Apja a halott nevén szólítja a gyermekét, és igazából felteszi azokat a kérdéseket és kétségeket, amelyek valószínűleg minden kívülállóban felmerülnek egy szerettük tranzíciója kapcsán. Miért választotta ezt az utat; de korábban is a fiúkat szerette, most hogy működik ez; és csak úgy egészében mennyivel egyszerűbb élete lenne nőként egy férjjel és később gyerekekkel. Feñából az eddig épült feszültség ekkor tör ki, és ha kiabálva is, de tisztázza a helyzetet. Igazából ennél a jelenetnél a film edukációt nyújt mindenki számára, és csak együtt érezni lehet Feña karakterével. Ezért is szeretném meghagyni mindenkinek, hogy formált vélemény nélkül fogadhassák be ezt az érzelmes részletet. Habár Pablo az első találkozás alkalmával nem érti a gyermekét, a végén mégis ő az, aki a régóta vágyott támogatást és szeretet megadja neki.

Miért jó ez a film? 

Mert bemutatja azt a köztességet, amit egy transznemű érez a tranzíciója korai fázisában, illetve azt is, amit más nemzetiségű szülők gyermekeként él át valaki egy harmadik országban. Ezen kívül fontos Feña reprezentációja is, szükség volt már egy olyan filmre, ami a meleg és transz férfiak szerelmi kapcsolódását is természetességgel kezeli. Továbbá annak ellenére (vagy pont azzal együtt), hogy a főhős az első perctől kezdve az utolsóig minden érzelmét nagyon intenzíven éli meg, egy léleksimogató rendezést láthatunk.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki szeretne elmerülni másfél óra erejéig egy gyönyörű, gyors ütemű indie filmben. Akár egyedül is lehet nézni, de barátokkal vagy családtagokkal is érdemes leülni a képernyő elé, ugyanis remek alkalmat ad további beszélgetések kezdeményezésére. 

S.