A homofóbia, transzfóbia, interszexfóbia és bifóbia elleni világnapot (IDAHOBIT) minden év május 17-én tartják. A dátum onnan ered, hogy 1990-ben ezen a napon törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a homoszexualitást a Betegségek nemzetközi osztályozásából.

Ennek ellenére még ma is sokakat ér hátrányos megkülönböztetés azért, mert a saját nemükhöz (is) vonzódnak, mert azok akik, mert úgy fejezik ki magukat ahogy, vagy egyszerűen mert a nemi jellegeik eltérnek az átlagostól. Némely országokban a törvények börtönnel sújtják ezeket az emebreket, több országban halálbüntetés is járhat. Azokban az országokban is, ahol nem ilyen a helyzet a diszkrimináció és a fizikai bántalmazások még mindig gyakoriak. Világszerte nagyon kevés azon országok száma ahol igyekeznek a teljes társadalmi és jogi egyenlőség elérésére.

Minden évben május 17-én, ez a világnap arra szólít fel, hogy további kezdeményezésekre és cselekvésre van szükség. A világ több mint 100 országában, minden kontinensen, Albániától Zimbabwéig különböző rendezvényeken (kiállításokon, vitákon, TV és rádióprogramokban, stb.) egyesületekkel, szervezetekkel, önkormányzatokkal és kormányokkal közösen hívjuk fel a figyelmet az előttünk álló feladatokra.

Május 17-én azt kérjük a politika és a közélet minden szereplőjétől, hogy harcoljanak a szexuális orientáció, nemi identitás, nemi önkifejezés és nemi jelleg miatti diszkrimináció valamint az erőszak minden fajtája ellen, és minden állampolgárt arra bátorítunk, hogy mutassa meg, ez a nap lehet a remény, a sokszínűség és a béke napja, valóban mindenki számára.

A Transgender Europe által kiadott Európai transzjogi térkép és index 2019 valamint az ILGA-Europe által készített Európai szivárvány térkép és index 2019 bemutatása és elemzése után a tágabb európai és a szűkebb magyarországi helyzetről beszélgetünk majd. (A térképek még nem elérhetőek)

Időpont: 2019.május 17. 18:00-20:00
Helyszín: TámPONT Mikro Közösségi Tér és Könyvtár
1078 Budapest, Hernád utca 38.

Transzfóbia:
Egy olyan kifejezés, ami az idegenkedés, ellenszenv, félelem vagy diszkrimináció leírására szolgál a transz személyekkel szemben.
Bővebben: http://transvanilla.hu/altalanos/transzfobia

Homofóbia:
Egy olyan kifejezés, ami az idegenkedés, ellenszenv, félelem vagy diszkrimináció leírására szolgál a homoszexuális (meleg, leszbikus) személyekkel szemben.

Bifóbia:
Egy olyan kifejezés, ami az idegenkedés, ellenszenv, félelem vagy diszkrimináció leírására szolgál a biszexuális személyekkel szemben.

Interfóbia:
Egy olyan kifejezés, ami az idegenkedés, ellenszenv, félelem vagy diszkrimináció leírására szolgál az inter(szex) személyekkel szemben.

Az esemény, mint a TámPONT összes programja ingyenes, de adományokat elfogadunk amelyet a közösségi tér fenntartására és további rendezvények szervezésére fordítunk. Köszönjük!