Transvanilla Transznemű Egyesület

Itt vagy:Home|Hírek|Miért nem a "transzszexuális" szó a megfelelő?

Miért nem a "transzszexuális" szó a megfelelő?

A pszichiátriai egészségügyi ellátók és a transz emberek maguk is a „transzszexuális” megnevezést tartják az egyetlen elfogadható és legitim csoportnak a transzneműségi kategórián belül.

Amellett szeretnék érvelni, hogy ez a besorolás problematikus, mert elveti más csoportok létezésének lehetőségét. Emellett nem tartom bölcsnek, hogy valósként fogadjunk el egy olyan idegen identitást ami eredendően egy teljes hatalmi struktúrát magába foglal.

A transzszexualitás fogalma hagyományosan azoktól az orvosoktól és pszichiáterektől származik, akik transz emberekkel érintkeztek. Az érzéseiket és vágyaikat megtagadó világból fakadó stresszhelyzetből menekülve, ezek az emberek megoldást és megkönnyebbülést kerestek a mindennapi problémáikra. Az 1950-es évektől kezdődően megnövekedett annak a lehetősége, hogy a páciens gyógyszeres kezeléssel saját önkifejezésének megfelelően alakítsa át a testét. A szintetikus nemi hormonok előállításával megjelent az emberi test nőiesítésének vagy férfiasításának lehetősége. Robert Stoller a Sex and Gender (1968) c. művében leírja egy Agnes nevezetű, magát interszexnek (hermafroditának) prezentáló ember történetét, aki valójában transz nő volt és az édesanyja és lánytestvérei Silbestrol gyógyszerét használta fel testének nőiesebbé tételére. A transz fogalmak kialakulása számunkra erőteljesen összefügg a biokémiai iparágak fejlődésével, amit Paul B. Preciado részletesen is kifejtett a Testo Junkie c. művében.

Az 1980-as években kezdődött meg a nyugati világban egy tranzíciós röppálya kialakulása, a nemi identitás megjelenésével a DSM-9-ben és az ezzel kapcsolatos egészségügyi ellátás szabványainak megalkotásával a Harry Benjamin Nemzetközi Nemi Diszfória Közösségen (Harry Benjamin International Gender Dysphoria Association – HBIGDA; most a Transzneműek Egészségéért Szakmai Világszervezet – WPATH) belül. A trans-health.com weboldal említést tesz arról, hogy eleinte a HBIGDA (1979-ben) ellátási alapelvei nagyon szigorú követelményeket állított fel a sebészeti beavatkozásokkal kapcsolatban. Minden páciensnek minimum fél évet kellett eltöltenie a választott nemének megfelelő szerepben a mindennapi életben, mielőtt engedélyezték a műtéteket. Később ez a periódus egy, majd másfél évre növekedett.

HONNAN ERED A „TRANSZSZEXUÁLIS” KIFEJEZÉS ÉS MIT TAKAR?

A szó megjelenése és eredete az endokrinológia, a gyógyszeripar és a pszichiátria közötti interakciókra és hatalmi harcokra vezethető vissza, de a köztudatba jórészt Harry Benjamin (a WPATH szülőatyja) munkásságának köszönhetően került be. Benjamin Transsexual Phenomenon c. könyve lett azon transz emberek bibliája, akik orvosi ellátáshoz kerestek hozzáférést. Azok, akik elég heteroszexuálisan és nőiesen prezentálták magukat a külvilág felé, gyakran meg is kapták a kért ellátást, a szolgáltatók heteroszexuális részrehajlásának köszönhetően. A lehetséges orvosi ellátás limitáltságából fakadóan ez természetesen nagyon fontos.
A pszichiátriai diagnózis felállításának szükségessége – különösen a transzszexualitásé – több ok miatt is problematikus. Először is feltételezi egy stabil (transzszexuálisnak nevezett) nemi identitás meglétét, ami megfelel az azzal kapcsolatos feltételeknek. De ez valójában önmagába visszatérő logika: A transzszexuális páciens A-nak tartja magát, de hogy valaki transzszexuális lehessen, azonosulnia kell és el kell fogadnia az A-val kapcsolatos feltételeket és elvárásokat. Valaki tehát definíció alapján transzszexuális.

Egy további nehezítő tényező. hogy a legtöbb jogi procedúra – már ha az adott helyen van lehetőség jogi procedúrára – megköveteli ezt a (vagy más idevágó) pszichiátriai diagnózist függetlenül attól, hogy valaki hogyan érzi magát vagy mivel azonosul. Ez oda vezet, hogy - a szükséges papírok kiadása miatt – mindenki megpróbál megfelelni az elvárásoknak és nem kapnak jogot a szabad döntéshozatalra.
Eddig csak néhány ország szabadult meg ezektől a kritériumoktól: Argentína 2012-ben, Írország és Kolumbia 2014-ben, Málta 2015-ben, Norvégia 2016-ban, Dánia 2017-ben, de valójában csak Argentína és Málta nevezhető teljesen „tisztának”. Noha más országok sem nyilvánítják már a transzszexualitást mentális betegségnek (Franciaország pl. 2009-ben változtatott ezen – jóllehet meglehetősen furcsán -, amikor mentális helyett krónikus betegségnek nyilvánította), a legtöbb helyen az igazi depatologizáció még nagyon messze van. Vannak olyan országok, amik messze alulmúlják a szabvány elvárásokat: Fehéroroszországban a transz pácienseknek hat hetet kell eltölteniük pszichiátriai zárt osztályon, és olyan teszteknek vetik őket alá, amiknek senki sem látja az értelmét és létjogosultságát. Ehhez hozzájön még az egész barátságtalan orvosi procedúra, mielőtt lehetőséget kap a páciens nemének törvényes megváltoztatására.

Az a tény. hogy a nemi identitászavar – a transzszexualitás specifikus meghatározásával együtt – akkor került kategorizálásra, amikor a homoszexualitás kikerült ez alól, azt bizonyítja, hogy az orvosi ellátók érdeklődése valójában a nemi normativitás terén fellépő devianciák felé fordult. A BNO-11-gyel kapcsolatos változások (az egyetlen világszerte elfogadott és tudományos szempontból értékelhető meghatározás) még nem valósultak meg és elfogadásuk esetén is elégtelenek lennének.
Az, hogy az emberek önmagukat transzszexuálisnak kezdték el nevezni, érthető a fenti körülmények tükrében. Azonban lassan – most, hogy a „transznemű” szó lett a mindenre használható alternatív gyűjtőfogalom – itt az ideje felszabadítani magunkat ezen diagnózis alól, ami rengeteg problémát tulajdonít mindannyiunknak.

A szexuális irányultság része a SOGIE-nak (Sexual Orientation – Gender Idenitity and Expression / Szexuális irányultság – Nemi identitás és önkifejezés) már nagyrészt felszabadult, mióta kikerült a DSM és a BNO alól, és most itt az ideje, hogy a transz emberek is ugyanezt tegyék. Ez nem a testünk megváltoztatásáról szól, hanem arról, hogy ez az igény nagyrészt a kisebbségi stresszből ered: másnak érezzük magunkat, mert nem fogadnak el, ami stresszhelyzetekhez vezet. Amikor a testünket a biológiai és társadalmi normákhoz alakítjuk, akkor jobban elfogadnak minket. De több transz csoport sem tud vagy akar egy ilyen folyamatba belevágni, így nem kap lehetőséget nemének törvényes megváltoztatására.

A NYUGATI VILÁG:

Még egy ok, hogy ne használjuk a „transzszexuális” szót osztályozások és kategorizálások során, a szó regionális nyugati eredete. Noha ezek a csoportosítások úgy tesznek mintha globálisan működnének és globális igazságokat rejtenének, valójában ezek a fogalmak nem léteznek automatikusan, csak a történelem és a gyarmatosítási erőfeszítések eredményei. Airuddha Dutta és Raina Roy leírják „A transzneműség dekolonizációja Indiában: elmélkedések (Transgender Studies Quarterly 1:3, 320-337. old.) c. tanulmányukban, hogyan lett a „transznemű” szó a preferált megnevezés a támogatókkal vagy a nem állami szervezetekkel (pl. UNDP, UNAIDS) való együttműködés során. Ez azonban a helyi identitások erodálódásához vezetett, így pl. megszűnő félben van a regionálisan jellemző kothi identitás – amit a nyugati világ egyfajta átfedésként írna le a transz és meleg kategóriák között. A Dél-Ázsiában megfigyelhető biológiai és pszichés nemi sokféleség összemossa a cisz-transz és a homo-transz kifejezések közötti határokat és a közösségformálás gyakran kasztbeli pozíciókon és nem csak a lineáris nemi identitási vonalon történik, ahogy azt tanulmányukban leírják (321. oldal). Újfent hangsúlyozni kell tehát, hogy a dolgok összetettek.

Az orvosi kategorizálás úgy foglalkozik a kérdésekkel és identitásokkal, hogy nem veszi figyelembe ezek kulturális és koncepcionális ráhatását a helyi környezetre. Ilyen pl. a hamis és globálisnak egyáltalán nem nevezhető cisz-transz vagy homo-transz megkülönböztetés, amik helytelenségük ellenére még mindig széles körben vannak használatban. Aki homoszexuálisként indul, de később a transzneműség felé mozdul el, nem mindig hagyja maga mögött a homoszexualitását. Ezek nem elkülöníthető bináris fogalmak. Még a cisz-transz megkülönböztetés sem bináris: hol helyezkednek el az interszex emberek, akiknek a nemi jellegeik és identitásuk mindkét kategorizálásból kilóghatnak. Csak egy tengely mentén értékelni az identifikációt oda vezet, hogy több fontos tényező figyelembe vétele kimaradhat.

MI AZ ÚT ELŐRE?

A „transzszexuális” szóban több tudományág meglátásai vegyülnek egyetlen szabályrendszer alatt. Heteronormativitás a régi rendszer alatt (elvégre mi másért kellene megszabadulni a még funkcionáló szaporítószerveítől egy transz embernek), ahogy azt Ines Orobio de Castro tökéletesen jellemzi disszertációjában.
Egy jó első lépés lehetne minden nemi identitással kapcsolatos állapot kivétele a pszichiátriai besorolásokból. Ehelyett „orvosi segítségnyújtás (szomatikus) nemi tranzícióhoz) lehetne az új elnevezés. Ez technikai értelemben valahol a BNO-10 Z kategóriájának környékén helyezkedne el.
Ahogy az „Állítsátok meg a transz patológizációt!” kampány javasolja:
A huszonegyedik fejezetet „Az egészségi állapotot és egészségügyi szolgálatokkal való kapcsolatot befolyásoló tényezők” címűt találtuk a legkevésbé patologizáló fejezetnek, hogy egy új transz egészségügyi ellátási blokk kerülhessen be a BNO-ba. Az új szekció kidolgozása során fontosnak tartjuk, hogy vegyük figyelembe a következő aspektusokat a transz emberek egészségügyi ellátásával kapcsolatban:

  • Egy magyarázat a blokk elején, ami kimondja, hogy a „transz egészségügy” olyan ellátási módokról szól, melyek elismerik és megerősítik, az egyént választott nemében, a születéskor kijelölttől függetlenül.
  • Olyan leírások belefoglalása, amelyek nem diagnosztizálási feltételeken és összefüggéstani elméleteken alapulnak, hanem a transz egészségügyi ellátás szempontjából fontos procedúrák referenciáján alapul.
  • Feltétlenül szükséges az alapvető emberi jogok figyelembe vétele. Mindenkinek alapvető joga van az orvosi ellátáshoz, amibe beletartoznak a transz emberek is. Jogunk van megszabadulni a nem kívánt és szükségtelen kezelésektől. Emiatt lett az az interszex mozgalom jelmondata az, hogy „El a kezekkel a testünktől!”. Csak azért, mert a testünk nem felel meg a társadalmi szabványoknak, nem jelenti azt, hogy bárkinek is joga lenne azt felvágni és átrendezni. Mivel jogunk van a testi autonómiához, az érintettnek kell eldöntenie, hogy milyen testi beavatkozásokat szeretne – már ha szeretne egyáltalán ilyet.

Ahogy azért küzdünk, hogy lehetőséget kapjunk az identitásunk, az érzéseink és a kifejezésünk önmeghatározásra, hátra kellene hagyni a „transzszexuális” definícióját. Ez egy idegen megnevezés, ami hierarchikus rendszert – relatív előjogokkal – támogat a transz közösségen belül.


Forrás: www.vreerwerk.org

Nem jogi elismerése

 

Művészetterápia

Támogasd munkánkat!

PayPal-on keresztül akár (bankkártyával is):

A Transvanilla Transznemű Egyesület bankszámlaszáma:
10918001-00000088-56310001
Bank neve: Unicredit

Egyéb módok a támogatásra

Jelentsd a transzfóbiát!

Nemi identitás, nemi önkifejezés miatti erőszak, diszkrimináció? Jelentsd!

Transz tiszteletet most

Transvanilla hírlevél

Facebook

Transzvideó

Tagjai vagyunk

Tagjai vagyunk: TGEU, ILGA, ILGA-EUROPE