Transvanilla Transznemű Egyesület

Itt vagy:Home|Hírek|Hat támogató kijelentés olyan transznemű emberek számára, akik nem érzik magukat „elég transznak”

Hat támogató kijelentés olyan transznemű emberek számára, akik nem érzik magukat „elég transznak”

Emlékszem, hogy akkor használtam először a transznemű kifejezést, mikor még főiskolai hallgató voltam és idegesen vártam, hogy rám kerüljön a sor a bemutatkozásban egy queer csoport találkozón.

Teljesen tisztában voltam azzal, hogy nem azonosítom magam a születésemkor meghatározott nemmel, de nem kezdtem el a hormonkezelést és nem voltam túl semmilyen műtéten sem. Abban sem voltam biztos, hogy ezek közül bármelyiket is szeretném-e.

Olyan kifejezéseket használtam arra, hogy leírjam magam, mint a genderqueer és a nem-bináris. Az elnevezések igazak voltak rám, mégis úgy éreztem, hogy annak a csoportnak a perifériáján tartózkodom, ahova tartozni akartam.

„Sam vagyok és...” Itt megálltam. „Tudjátok mit?! Transznemű vagyok. Belefáradtam abba, hogy nem használhatom ezt a kifejezést, csak azért, mert nem vagyok biztos benne, hogy szeretnék-e orvosilag is tranzíciót. Nem tudom, hogy mit akarok, de azt igen, hogy ki vagyok”.
Ez volt az első alkalom, hogy hangosan kimondtam, transznemű vagyok. Ezután, megállás nélkül mosolyogtam.

A csoport tapsolt és ünnepelt. Ezután, többen is majdnem ugyanazt mondták, mint én a bemutatkozásuk során. Bátorságot öntött beléjük az, hogy én ki mertem mondani.

És most, évekkel később, nyilvánosan és megbánások nélkül írok a transzneműségemről. Ez idáig az egyetlen kritika, amit kaptam az, hogy nem vagyok „elég transz” ahhoz, hogy ezt a munkát csináljam.

Még az után is, hogy elkezdtem a tesztoszteronkezelést, tranzícióval foglalkozó orvosok kritizálnak – biztos vagyok benne, hogy ebben a pillanatban is dühükben tweeteket irogatnak nekem – mivel, szerintük sohasem leszek igazán transznemű addig, míg ki nem pipálom az összes képzeletbeli rublikát, ami ahhoz kell, hogy valakit elfogadjanak, mint transznemű személyt.

Lehetséges, hogy az én esetem, nem tipikus. Nem tapasztalok elég erős diszfóriát, nem volt elég orvosi beavatkozásom, túlságosan nőies vagyok, és nem vagyok elégedett a tranzíciómmal (igen, ez az igazság). A közösségen belül és kívül lévők is kiközösítenek.

Régebben nagyon zavart. Mit kellene még ahhoz tennem, hogy „elég” legyek? Mit kellene ahhoz tennem, hogy higgyenek nekem és láthatóvá válljak?

Mióta ebben a témában írok, elsajátítottam egy nagyon egyszerű filozófiát: Pokolba velük!

De tényleg! Mindig lesznek olyanok, akik megpróbálják valamiképpen aláásni az identitásomat, akár még más transzmenű emberek is, akik így akarnak kompenzálni a saját bizonytalanságuk miatt.

Pokolba velük!

Írni fogok egy másik cikket, azért, hogy az olyan transzneműek, amilyenek mi is vagyunk, elfogadottnak, megbecsültnek és szavahihetőnek érezzék magukat. Ez a munkám. A célom az, hogy segítsek rajtatok és kiakasszam azokat, akik kételkednek bennünk. Azt akarom, hogy az olyan emberek is érvényesülni tudjanak, akik esetleg attól félnek, hogy nem „elég transzok”.
Figyelem, lelövöm a poént… azok vagyunk.

1. A te nemi identitásod nem képezheti vita tárgyát.

Régebben írtam egy 101 pontból álló útmutatót a transzneműséghez, melyben leírtam, hogy az egyetlen kritériuma, jele annak, hogy transznemű vagy az, hogy nem tudod magad a születéskor meghatározott nemmel azonosítani.

A legfontosabb az, ahogyan te meghatározod magad, ugyanis a te nemi identitásod nem képezheti vita tárgyát, hiszen nem tartozik senki máshoz, csak hozzád.

Számomra, ez nem egy radikális elgondolás.

A nemi identitás lényege a saját magaddal kapcsolatos érzésed.

Egy olyan nyelv, mely segítségével le tudjuk kommunikálni, hogy kik vagyunk mi és hogyan viszonyulunk a férfiassághoz, nőiességhez, andrögünitáshoz és más hasonló dolgokhoz.

A tested, a szüleid, ismeretlenek, akik Twitteren zaklatnak, nem határozhatják meg, hogy milyen a nemi identitásod (Elkeseredettnek tűnök? Helyes, mert az is vagyok.).

Az identitásod csak a tied. Nem egy felmérés, egy vizsgáztatás, nem látványosság és nem az American Idoll c. műsor, ahol mindenki kap egy szavazatot.

Nálad jobban senki sem ismer téged. Aki mást állít, annak nincs igaza.

2. A transzneműség nem egy verseny

Ezt az idők végezetéig hangsúlyozni fogom (legalábbis addig, ameddig a transzneműek befejezik ezt a hozzáállást).

Senki sem lesz többé, vagy kevésbé transz attól, hogy milyen orvosi beavatkozásai voltak, mennyire képes beolvadni a ciszneműek közé, vagy mennyire felel meg annak a cisznormatív felfogásnak, hogy milyennek is kell lennie egy transznemű személynek.

Amikor transzneműek kezdenek el egymásnak vermet ásni, senki sem győzhet, mivel ez a játék csak azt az elképzelést erősíti, miszerint nem az a lényeges, hogy mi hogyan érezzük magunkat, hanem az, hogy mások minek látnak minket.

Minden egyes alkalommal, mikor mások kezébe helyezzük azt, hogy meghatározzanak bennünket, saját magunkat és a közösségünket is megfosztjuk az erőtől.

A transzneműségben nem lehet verseny. Ez nem arról szól, hogy ki valódibb a másiknál. Azok, akik ezt az egészet versenynek fogják fel, azt a felfogást erősítik, miszerint a transzneműség arról szól, hogy minél jobban hasonlítani kell a ciszneműekhez. Ez az elgondolás egyenes út a transzneműek elnyomásához.

A tesztoszteron nem tett „még jobban” transzneművé és nem változtatta meg azt, aki vagyok. Őszintén szólva, semmi mást nem adott, csak több szőrt a lábamon és ettől nem lettem különlegesebb.

3. Nincs rossz módja annak, hogy hogyan legyen valaki transznemű

Nincs két egyforma transznemű ember, akik egyforma életúttal rendelkeznének. Egyesek szerint ez probléma, de szerintem egyáltalán nem az. Sőt, nagyon is király!

A közösségünk sokszínűsége, a különböző kifejezésmódja annak, ahogyan meghatározzuk magunkat, mind ahhoz járul hozzá, hogy minél erőteljesebbek leszünk.

Ha több a lehetőség, az emberek sokkal jobban ki tudják fejezni magukat aszerint, hogy kik is ők valójában, attól függetlenül, hogy hogyan néznek ki.

Mégis miért akarnánk korlátozni őket abban, hogy kifejezzék önmagukat?

Nem szeretném magamat beskatulyázni és konformista módon élni. Azt akarom, hogy az emberek felszabadultnak érezzék magukat, hogy meglegyen a lehetőségük arra, hogy felfedezzenek és fejlődjenek.

Azt akarom, hogy a nemi identitás forradalmian játékos és határok nélküli legyen.

Pontosan ezért mondom azt, hogy nincs rossz módja a transzneműségnek, a társadalom hiába próbálja megszabni, hogy kik legyünk. A lehetőségek tárháza tényleg végtelen.

Azok, akik azt mondják, hogy meghatározott módjai vannak a tranzíciónak (és hogy egyáltalán mindenképpen el kell indítanod a folyamatot), hihetetlenül unalmas és mindenfajta fantáziát nélkülöző emberek. Én, személy szerint, sajnálom őket. Neked is így kellene tenned.

4. Nem kell, hogy száz százalékig tudd, hogy mit akarsz

Ez az a része a cikknek, ahol az emberek nekem esnek Twitteren.

Úristen! Mégis hogyan jövök én ahhoz, hogy azt állítom, a transzneműek bizonytalanok lehetnek a nemi identitásukban?

Vannak olyan transznemű emberek, akik már akkor tudták, hogy transzneműek, mikor még ki sem kerültek az anyaméhből, de az ő történetük nem egyenlő mindenki más történetével.

Trauma, mentális betegség és az információ hiánya hatással lehet arra, hogy mikor fedezzük fel azt, hogy transzneműek vagyunk.

Engem mind a három dolog késleltetett és a mai napig is kihatnak arra, hogy hogyan vélekedek magamról.

Nincs abban semmi rossz, hogyha kérdéseid vannak, illetve nem vagy teljesen biztos a nemi identitásodban.

Az identitás egy folyamat, nem pedig egy verseny. Néhányunk egy életen át ismerkedik a nemi identitásával, míg mások egészen hamar eljutnak egy végpontba.

Egyik mód sem rosszabb a másiknál.

5. Nem te vagy az egyetlen, aki így érez

Még a legádázabb aktivistának is, akit ismerek, vannak olyan napjai, mikor úgy érzi, hogy nem „elég”.

Miközben ezt a cikkét írom, garantálhatom, hogy a jövőben nekem is szükségem lesz arra, hogy újraolvassam, mikor úgy érzem, nem vagyok „annyira” transznemű, mint mások.

Ez azért van, mert egyáltalán nem könnyű megszabadulni azoktól a transzfób és cisznormatív üzenetektől, melyeket nap mint nap a médiától és más transznemű emberektől kapunk. Szerintük, hogyha nem felelünk meg bizonyos követelményeknek, akkor hiányzik belőlünk valami, nem vagyunk velük egyenrangúak. Ezek a gondolatok kísértetiesen hasonlítanak egyes cisznemű emberek elképzeléseihez.

Nem te vagy az egyetlen transznemű, aki érzi ennek a súlyát. Szinte lehetetlen olyan transznemű személyt találni, aki ne így érezne.

Ez a teher sokszor ahhoz vezet, hogy a közösségen belül is akadnak olyanok, akik visszahúzzák a többieket. Ez egyáltalán nem megérthető, illetve elfogadható. Főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy a túlélésünk a tét.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a vállunkra nehezedő teher, mindünkben nyomot hagy. Mindannyian sebeket hordozunk magunkon. Vannak, akik nyíltan vállalják ezeket, míg mások annyira elrejtik őket, hogy hajlamosak vagyunk róluk megfeledkezni. De nem vagy egyedül a megpróbáltatások során.

És pontosan ezért…

6. Szükségünk van rád

Miután, első ízben mondtam ki mások előtt, hogy transznemű vagyok, megszámlálhatatlanul sokan kerestek fel azzal, hogy azért tudták ők is kimondani, mert én megtettem.

A csoportban olyan láncreakciót indítottam el, melyről nem is hittem, hogy képes vagyok rá.

Valami nagyon fontosat tanultam meg aznap: minden egyes alkalommal, mikor egy transznemű ember bátran, megbánások nélkül birtokolja a saját nemi identitását és ezt másokkal is megosztja, akkor a többiekbe is bátorságot önt és arra ösztönzi őket, hogy ugyanígy cselekedjenek.

Tudom, hogy milyen az, amikor valaki nem érzi magát „elég transznak”. Ugyanakkor, azt is tudom, hogy milyen érzés látni olyan transznemű embereket, akik nem tartoznak bele a tipikus kategóriába, akiknek a tapasztalataik nem olyanok, mint amilyeneket az emberek elvárnak.

Az inspiráció hatalmat jelent.

Mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy hozzánk hasonló embereknek hallhassuk a történetét azért, hogy emlékeztessenek minket arra, nem vagyunk egyedül és mi is egyenrangúak vagyunk a többiekkel. Ezért van szükség arra, hogy az olyan transzneműek, mint amilyenek mi is vagyunk, meséljenek és mások oda is figyeljenek a történetükre.

Minden egyes alkalommal, mikor valaki azzal vádol, hogy nem vagyok „elég transz” ahhoz, hogy ezt a munkát végezzem, elmosolyodom.

Elmosolyodom, mert pont ezért csinálom ezt az egészet.

Sam Dylan Finch

Támogasd munkánkat!

PayPal-on keresztül akár (bankkártyával is):

A Transvanilla Transznemű Egyesület bankszámlaszáma:
10918001-00000088-56310001
Bank neve: Unicredit

Egyéb módok a támogatásra

 

Adó 1% - Támogasd a munkánkat!

Transvanilla hírlevél

Jelentsd a transzfóbiát!

Nemi identitás, nemi önkifejezés miatti erőszak, diszkrimináció? Jelentsd!

Transz tiszteletet most

Facebook

Transzvideó

Tagjai vagyunk

Tagjai vagyunk: TGEU, ILGA, ILGA-EUROPE