Transvanilla Transznemű Egyesület

Itt vagy:Home|Hírek|Egyesületünk részt vesz a 16 Akciónapon és a Néma Tanúk Felvonuláson

Egyesületünk részt vesz a 16 Akciónapon és a Néma Tanúk Felvonuláson

2018. november 25-én, vasárnap, a Néma Tanúk felvonulással kezdődik a 16 akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen. A Transvanilla Transznemű Egyesület azért vesz részt az eseményen, mert úgy érezzük hogy együtt kell felhívnunk a figyelmet a nemi alapú erőszakra, és meg kell emlékeznünk azokról az áldozatokról, akik családon belüli erőszak miatt vesztették életüket az elmúlt évben.

„A 16 akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.”

A Transvanilla Transznemű Egyesület elítél mindennemű erőszakot. Sürgetjük a nemi alapú erőszak felszámolását, hiszen transznemű sorstársaink közül is vannak, akik ilyen típusú erőszakkal szembesülnek.
A KÖSZI filmklub (Közösség! Szolidaritás! Ideák!) december 5-ére választott filmje ennek jegyében a Gyűlölt másság lesz, amely egy valós történet Gwen Araujo-ról, egy 16 éves transznemű lányról, akit három tinédzser fiú brutális kegyetlenséggel ölt meg, miután rájöttek, hogy transznemű. Ezzel a filmmel szeretnénk felhívni a figyelmet a transz nők elleni erőszakra is a 16 akciónap során.

A 16 akciónap Facebook oldala:
https://www.facebook.com/16akcionap/

A Néma Tanúk felvonulásának Facebook eseménye:
https://www.facebook.com/events/244871369522430/

A Transvanilla KÖSZI filmklub Facebook eseménye:
https://www.facebook.com/events/264817207557458/

TámPONT logo

Igent a nemre!

Programok

2018 Dec 14
04:00PM - 06:00PM
TÁMórák
2018 Dec 14
04:00PM - 06:00PM
Civil Klub
2018 Dec 15
06:00PM - 09:00PM
TÁRSasjáték este / Board Game Night
2018 Dec 16
02:00PM - 06:00PM
Transvanilla önsegítő csoport
2018 Dec 17
02:00PM - 06:00PM
TÁMórák

Transvanilla hírlevél

Nem jogi elismerése

Jelentsd a transzfóbiát!

Nemi identitás, nemi önkifejezés miatti erőszak, diszkrimináció? Jelentsd!

Transz tiszteletet most

Facebook

IGENT A NEMRE! - adjukössze kampány

Tagjai vagyunk

Tagjai vagyunk: TGEU, ILGA, ILGA-EUROPE

Látható transzok

látható transzok blog

Írj nekünk

Levelezési cím: 1656 Budapest Pf. 92

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


TÁMórák: hétfő - szerda - péntek 16-18
Személyesen: Budapest VII. Hernád utca 38.
Telefonon: +36 1 236 0203