Transvanilla Transznemű Egyesület

Itt vagy:Home|Hírek|Az első transz plus-size modell részt vesz egy olyan kampányban, mely az egész LMBT+ közösséget képviseli

Az első transz plus-size modell részt vesz egy olyan kampányban, mely az egész LMBT+ közösséget képviseli

A legeslegelső transz plus-size modell, akit leszerződtettek egy modellügynökséghez, részt fog venni egy kampányban, melynek keretein belül az egész LMBT közösséget reprezentálni fogják.

Shay Neary, aki történelmet írt azzal, hogy modellt állt egy New York-i kereskedelmi lapnak, a Coverstory-nak decemberben, nemrég az Egyesült Királyságba érkezett.

A 28 éves New York-i jelenleg a Yours Clothing plus-size divatmárka tavaszi, illetve nyári ruhakollekciójának modellje.

A cég, amely azt hangsúlyozza, hogy „a divat nem ér véget a 14-es ruhaméretnél és erre mi vagyunk a bizonyíték”, egy olyan őszi kollekciót tervez, melyben az LMBT szivárvány minden képviselőjét reprezentálják és Neary lesz az egyik modell.

A modell a következőket nyilatkozta a Bustle-nek: „Amennyire én tudom, azért szeretnék, hogy szerepeljek a projektben, mert az őszi kollekcióban a változatosság a cél”.

„Ez egy olyan alkalom, mikor a teljes LMBT közösséget képesek reprezentálni”.

Lényeges, hogy Neary hiánypótló szerepet tölt be Youth Clothing-nál, ahol a célközönség ruhamérete 16 és 36 között van.

A modell szerint: „A magazinnak hatalmas a transzneműekből álló olvasói bázisa, melynek tagjai rengetegszer tettek fel a lapnak olyan kérdéseket, hogy hogyan lehetséges kialakítani a női alakot és formát”.

Neary pozitív véleménnyel van a márkáról azért, mert alkalmaznak egy transz plus-size modellt. „Nem a figyelemfelkeltés a fő céljuk”.

„Azért csinálják, mert valóban tisztában vannak a fogyasztói igényekkel”.

Tanácsai is vannak azok számára, akik hasonló dolgokkal küzdenek, mint amivel ő is küzdött.

„A transz emberek egy olyan régebbi generációjához tartozom, akiknek még félniük kellett attól, hogy kiderül az, hogy traszneműek”.

„Arra fókuszáltam, hogy teljesen beolvadjak a cisznemű társadalomba. Ugyanakkor, most már azt tanácsolom a többi transzneműnek, hogy legyenek önmaguk, akármit is jelentsen ez”.

„Egyáltalán nem szükséges az, hogy a nemi spektrum két végén helyezkedj el és a stílusoddal ezt képviselni is tudod. Hogyha te az egyberuhához egy blézert szeretnél felhúzni, akkor csináld”.

A Young Clothing magazinban ezt írta: „Előfordul, hogy önmagunk megtalálása egy hosszabb folyamat”.

„A tranzíció megtanítja, hogy hogyan lehetünk önmagunk, de nagyon sokszor elfelejtjük, hogy kik is voltunk”.

„Vannak olyan napok, mikor nem viselek sminket és lezserül öltözködöm. Ilyenkor nem a szokásos feminim oldalamat mutatom, de ez rendben így is van” üzente az olvasóknak.

„Folyamatosan változunk, ezért természetes, hogyha nem mindig ugyanúgy nézünk ki. Akkor is jól kell éreznünk magunkat a bőrünkben, mikor nem vagyunk kifejezetten csinosak. Hogyha ez sikerül, akkor egyenes út vezet az önbizalom növekedéséhez”.

„A szépség felszíne alatt is szeretned kell önmagad”.

Nem jogi elismerése

 

Művészetterápia

Támogasd munkánkat!

PayPal-on keresztül akár (bankkártyával is):

A Transvanilla Transznemű Egyesület bankszámlaszáma:
10918001-00000088-56310001
Bank neve: Unicredit

Egyéb módok a támogatásra

Jelentsd a transzfóbiát!

Nemi identitás, nemi önkifejezés miatti erőszak, diszkrimináció? Jelentsd!

Transz tiszteletet most

Transvanilla hírlevél

Facebook

Transzvideó

Tagjai vagyunk

Tagjai vagyunk: TGEU, ILGA, ILGA-EUROPE

Látható transzok

látható transzok blog