Transvanilla Transznemű Egyesület

Árnyékjelentést készítettünk az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága ENSZ Emberi Jogi Bizottsága rendszeresen felülvizsgálja, hogyan felelnek meg a tagállamok jogszabályai és intézkedései a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának. A vizsgálat keretében az államok országjelentést készítenek, amelyhez a civil szervezetek árnyékjelentéseket adhatnak le. A Bizottság azután személyesen meghallgatja a tagállamok képviselőit, és ütközteti az állami álláspontot a civillel. A felülvizsgálat egy ajánláslistával zárul.

Magyarországnak meghallgatására az Emberi Jogi Bizottság előtt 2018 tavaszán kerül sor. A kormány már korábban elkészítette válaszait a neki megküldött kérdésekre: többek között arra, hogy milyen intézkedésekkel lép fel a szexuális irányultság miatti hátrányos megkülönböztetés ellen a társadalomban és a közoktatásban, és hogyan segíti elő, hogy az LMBT emberek ellen irányuló hátrányos megkülönböztetés és zaklatás elkövetői megfelelő büntetést kapjanak. A kérdések kitértek a civil szervezetek elleni kormányzati fellépésre is.

A kormány minderre érdemben annyit válaszolt, hogy a 2013-ban hatályba lépett Büntető Törvénykönyv büntetni rendeli a közösség tagja elleni erőszakot és a közösség elleni uszítást, és a két tényállás nevesítetten tartalmazza a szexuális irányultságot és a nemi identitást mint a bűncselekmények lehetséges célcsoportját, illetve hogy a civil szervezetek korábbi vizsgálata jogszerű volt.

Jelentésünkben, amelyet a Magyar LMBT Szövetség a Transvanilla Transznemű Egyesület, a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület közreműködésével állított össze, kitérünk az LMBTQI emberek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények és hatósági kezelésük kérdéskörére, a munkahelyi és iskolai hátrányos megkülönböztetésre, az azonos nemű szülők és gyermekeik helyzetére, a transz emberek jogaira, valamint a civil szervezetek ellen irányuló politikai diskurzusra és intézkedésekre.


Forrás: LMBT Szövetség

TámPONT logo

Transvanilla hírlevél

Programok

2019 jan. 16
04:00PM - 06:00PM
TÁMórák
2019 jan. 18
04:00PM - 06:00PM
TÁMórák
2019 jan. 21
04:00PM - 06:00PM
TÁMórák
2019 jan. 23
04:00PM - 06:00PM
TÁMórák
2019 jan. 25
04:00PM - 06:00PM
TÁMórák

Nem jogi elismerése

Jelentsd a transzfóbiát!

Nemi identitás, nemi önkifejezés miatti erőszak, diszkrimináció? Jelentsd!

Transz tiszteletet most

 

Adó 1 százalék felajánlás

Facebook

IGENT A NEMRE! - adjukössze kampány

Tagjai vagyunk

Tagjai vagyunk: TGEU, ILGA, ILGA-EUROPE

Látható transzok

látható transzok blog

Írj nekünk

Levelezési cím: 1656 Budapest Pf. 92

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


TÁMórák: hétfő - szerda - péntek 16-18
Személyesen: Budapest VII. Hernád utca 38.
Telefonon: +36 1 236 0203