Lévén egyszerre kínai, siket, genderqueer és zsidó, Chella megmutatta nekünk, hogy az identitás mennyire komplex lehet és ez a összetettség gyönyörű. Platformjait arra is használja, hogy mozgósítsa a fiatal szavazókat annak céljából, hogy felszólaljanak a jelenlegi amerikai adminisztráció emberi jogokat semmibe vevő politikája és hangneme ellen.

És ez még nem minden. Chella tanulmányai folyamatban vannak a virtuális valóság és programozás terén. Ő egy igazán kreatív polihisztor, aki képes összekapcsolni a divatot és a technológiát. Olyan példát nyújt nekünk, amiről izgalmas beszélni. A láthatósága és bátorsága felkeltette az IMG figyelmét és le is szerződtették mint a cég legújabb kiemelkedő modelljét.

"Annyira izgatottak vagyunk, mert bejelenthetjük Chella csatlakozását az IMG családjához" nyilatkozta David Cunningham, az IMG Models vezérigazgató helyettese a Teen Vogue magazinnak."Erőfeszítései a sokféleség befogadásáért a divatiparban igazán inspiráló és megegyezik a mi céljainkkal is az IMG-nél".

Megünnepelve Chella sikerét, interjút készítettünk vele arról a döntéséről, hogy megosztja tranzícióját a világgal és arról, hogy mennyire befogadó a divat ipar.

Teen Vogue: Gratulálunk az IMG-hez való felvételedhez! Ennek hatalmas jelentősége van.

Chella Man: Annyira valószerűtlennek tűnik az egész. Őszintén, még fel sem fogtam igazán a történteket. Megtisztelve érzem magam, hogy tagja lehetek az IMG családjának, hiszen igazán meleg fogadtatásban részesítettek. Az egyik közeli barátom véleménye szerint ők a legbefogadóbb ügynökség, így már korábban is szerettem volna, hogy leszerződtessenek.

TV: Pontosan hogyan is került szóba az, hogy közösen dolgozz az IMG-vel? Mindig is modell szerettél volna lenni?

CM: Korábban sohasem gondoltam arra, hogy valaha is modellkedni fogok. Pennsylvania középső részén nőttem fel, ahol az emberek többsége szűklátókörű. Ebben a közegben egyáltalán nem gondoltam magam szépnek. Ez még azelőtt volt, hogy elkezdtem volna a hormonterápiát és átestem volna a mellkas műtéten. Ekkor még cisznemű lányként határoztam meg magam. Most már rájöttem, hogy a konzervatív környezet és a reprezentáció hiánya befolyásolta a szépségről kialakított képemet, ahogyan a viaskodásomat a saját nemi identitásommal és a nemi diszfóriával is. A valódi szépség önbizalomból, tiszta szívből és erőből fakad. Köszönetemet szeretném kifejezni Philip Picardi-nak, aki azóta egyengeti az utamat, hogy bemutatott az IMG-nek.

TV: Többféle művészeti ágban is otthonosan mozogsz. Szinte mindennel foglalkozol a festészettől kezdve a tetováláson keresztül a divattervezésig. A kreativitásod mindig is ennyire sokféle formát öltött? És mit gondolsz? Melyik terület lesz a következő, amiben kipróbálod magad?

CM: Mindig azokkal a művészi ágazatokkal igyekeztem kifejezni az ötleteimet, melyek a legjobban megfeleltek a számukra. De miért is ragadna le valaki csak egy kifejezésmódnál? Megszámlálhatatlanul sok elképzelésem és megvalósítási ötletem van, amiket remélem lesz lehetőségem megvalósítani. Jelenlegi ötleteim egyike egy olyan ruházat tervezése, aminek a mintázata különböző skiccekből, fényképekből és idézetekből áll, melyek kifejezik az identitásom sokféleségét. Ezek a dolgok határozzák meg azt a férfit, akivé váltam.

TV: Mindig is nyílt voltál az identitásod komplexitásával és a tranzícióddal kapcsolatban. Miért érezted azt, hogy fontos megosztanod életednek ennyire intim részleteit ennyire látható módon?

CM: Azért, mert nincs reprezentációjuk a siket, queer, zsidó, ázsiai és transznemű művészeknek. Eldöntöttem, hogy a saját magam reprezentáció leszek. Szerencsére, a mai modern technológiai kor tökéletes arra, hogy sokféleséget teremtsünk. A szociális médiának köszönhetően képes vagyok arra, hogy fizikai határok nélkül virtuálisan meg tudjam osztani a nemi identitásomat és a személyiségemet a világgal. Arra törekszem, hogy az a látható példakép legyek, akire szükségem lett volna, miközben siket queerként felnőttem egy konzervatív városban.

TV: Az igaz, hogy a divatipar sokat fejlődött a befogadás terén, de még mindig van hova fejlődni. Sok olyan testméret, nemi identitás és korcsoport van, akik alul vannak reprezentálva. Az, hogy téged leszerződtetett egy neves modellügynökség, azt mutatja hogy jó irányba halad az ipar. Aggódsz amiatt, hogy nem fogsz tudni hosszú távon érvényesülni a szakmában hírhedt kirekesztés miatt? Milyen változásokat szeretnél tapasztalni a divat iparban?

CM: Inkább izgatott vagyok mint aggódó, hiszen a bekerülésem az iparba több kisebbség győzelmét is jelenti. Optimista vagyok abban, hogy a szakma egyre befogadóbbá válik és sokkal többféle identitással rendelkező modellt fognak alkalmazni és segíteni nekik, hogy elmesélhessék a saját történetüket.

TV: Miközben a magánéletedben és a karrieredben is pozitív előremenetelek történnek, az Egyesült Államokban eléggé aggasztó a helyzet a queer jogok szempontjából. Hogyan tudsz bizakodó maradni ennyire kaotikus körülmények között?

CM: Úgy próbálok a jövőre tekinteni, mint egy félig teli pohárra. Továbbra is folytatom a történetem elmesélését, és agresszió nélküli párbeszédet folytatok annak érdekében, hogy csökkenjen a szűklátókörűség. A változás el fog jönni, csak türelem kell hozzá. Fel a fejjel, angyalok!

TV: Természetesen most az új szerződésed miatt vagy a leginkább izgatott, de van még olyan projekted, amit a közeljövőben tervezel megvalósítani?

CM: Olyan nincs, amiről beszélhetek is, de biztosak lehettek benne, hogy hamarosan hallani fogtok felőlem.


Forrás: TeenVogue