Az EJEB 2020. júniusáig adott határidőt a kérelmezőknek és a kormánynak, hogy az ügyben egyezséget kössenek. Amennyiben erre nem kerül sor, a Bíróság érdemi döntést fog hozni. 

Elítéljük a kormány törvényjavaslatát, mellyel megszüntetné a nem- és névváltoztatás lehetőségét (nem jogi elismerése) a transz emberek számára, mindez ellentétes a nemzetközi és hazai emberi jogi normákkal és sérti az önrendelkezési jogot. Egyesületünk azt javasolja, hogy a kormány fontolja meg a törvénymódosítás visszavonását, mint ahogy azt a polgármesterek döntési jogával kapcsolatban már megtette a mai nap folyamán.

Arról korábban is beszámoltunk a közleményeinkben, a nem jogi elismerésével kapcsolatban Magyarország egyike azon kevés Európai Uniós országnak, ahol nincs megfelelő jogi szabályozás a nem jogi elismerésének folyamatára. Bár 2003 óta lehetőség van a nem jogi elismerésére, ennek ellenére a nem megjelölésének megváltoztatására és az ehhez kapcsolódó névváltoztatásra vonatkozó eljárás rendjét nem részletezi átfogó jogi szabályozás.

“A Transvanilla Transznemű Egyesület évek óta következetesen képviseli azt az álláspontot, hogy a nem jogi elismerése az egyén önrendelkezési joga, az ehhez kapcsolódó eljárásnak pedig elérhetőnek, gyorsnak, átláthatónak és kiszámíthatónak kell lennie.”- Hidasi Barnabás, a Transvanilla elnöke

2018 októberi jelentésében az Alapvető Jogok Biztosa másodszor is megállapította, hogy a jogi szabályozás teljes hiánya, és a feltételrendszer kiszámíthatatlansága sérti a jogbiztonság követelményét; a gyakorlatról való tájékoztatás hiánya a tisztességes hatósági eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő súlyos visszásságot okoz, hatásában pedig alkalmas arra, hogy az emberi méltósághoz és az önrendelkezéshez való joggal összefüggő súlyos visszásságot okozzon. Az Alkotmánybíróság szintén 2018-ban hívta fel a figyelmet a nem jogi elismerésére vonatkozó eljárás - nemzetközi emberi jogi elvek követése szerinti - szabályozásának szükségességére.

2018 júniusában a magyar állam visszamenőlegesen és ideiglenesen ismét felfüggesztette a nem,- és névváltoztatásra irányuló kérelmek elbírálását. Ezért fordult a Transvanilla 2019 áprilisában, immár másodszor, a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához az ügyben.

A Transvanilla Transznemű Egyesület a továbbiakban is kitartóan fog küzdeni közösségünkért. Megértjük a kiábrándultságot, illetve az aggodalmat, melyet a fentebb említett helyzet okoz, és minden erőnkkel azon dolgozunk hogy segítsünk. Hazai és nemzetközi kapcsolataink és partnereink segítségével vizsgáljuk, hogy milyen további nemzetközi (esetleg hazai) emberi jogi mechanizmusokat, eszközöket tudunk igénybe venni a kialakult helyzet előmozdítása érdekében.

Transvanilla Transznemű Egyesület, 2020. április 01.

nem jogi elismerése az a folyamat, amely során a személy nevét és a nemével kapcsolatos adatokat a hivatalos okmányaiban és az összes hivatali nyilvántartásban megváltoztatják, annak érdekében, hogy az adott személy nemi identitását hivatalosan is elismerjék.

Transvanilla Transznemű Egyesület egy magyar non-profit szervezet, amely a transz, a dzsender-nonkonform és  az interszex emberek érdekeit képviseli Magyarországon.

Petíció: Help protecting Hungarian trans people